Blokkoló rendelettel mentené az atomalkut az EU

Az Európai Bizottság (EB) pénteken megindította az úgynevezett blokkoló rendelet aktiválását célzó eljárást, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott iráni nukleáris megállapodást.

A brüsszeli testület az atomegyezménnyel összefüggésben leszögezte: az EU-nak egészen addig eleget kell tennie a vállalásainak, amíg Teherán is ezt teszi, a washingtoni kormányzat által elrendelt büntetőintézkedések azonban kihatással lesznek az európai vállalatokra, ezért mindent meg kell tenni a védelmük érdekében.

Az 1996-ban született blokkoló rendelet a tervek szerint két hónap múlva lép életbe, ha az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) jóváhagyja. Ez büntetés terhe mellett megtiltja az európai cégeknek, hogy a korlátozások miatt felszámolják üzleti kapcsolataikat Iránnal, valamint kimondja, hogy nem ismerik el az amerikai szankciókat kikényszeríteni hivatott bírósági ítéleteket.

Mint közölték, a cél, hogy még augusztus 6-a előtt hatályba lépjen a rendelet, ugyanis ekkortól érvényesek az Egyesült Államok első büntetőintézkedései. Rámutattak, hogy mindez még leállítható, ha megváltoznak a politikai körülmények, például az Egyesült Államok kivételt tesz európai szövetségeseivel a szankciók terén.

A bizottság emellett azt az eljárást is megindította, amely lehetővé teszi majd az Európai Beruházási Bank számára, hogy segítse az európai vállalatok iráni befektetéseit.

Brüsszel, 2018. május 16.
Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Mohamed Dzsavád Zaríf iráni, Jean-Yves Le Drian francia, Heiko Maas német és Boris Johnson brit külügyminiszter (b-j) az iráni nukleáris egyezmény jövőjéről tartott német-francia-brit-iráni négyoldalú külügyminiszteri találkozón Brüsszelben 2018. május 15-én. A megbeszélést Mogherini kezdeményezte az iráni atomalkut megkötő országok képviselőivel azt követően, hogy az Egyesült Államok május 8-án kilépett a többhatalmi szerződésből. (MTI/AP/EPA pool/Olivier Matthys)

„Az Európai Unió elkötelezett az amerikai szankciók európai cégeket sújtó hatásának csillapítása mellett, ezért lépéseket tesz az EU és Irán közötti növekvő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fenntartása érdekében” – írta közleményében az EB egy nappal azután, hogy a szervezetet vezető Jean-Claude Junckert az uniós állam- és kormányfők egyhangú támogatásukról biztosították az ügyben.

Végezetül bejelentették, bizalomerősítő intézkedésként az EB folytatja és megerősíti ágazati együttműködését Iránnal, például az energiaszektorban, és ennek keretében Miguel Arias Canete uniós energia- és klímaügyi biztos már a hétvégén Teheránba látogat.

Az Európai Bizottság mindemellett hangsúlyozta: elkötelezettek az Egyesült Államokkal számos területen meglévő együttműködés fenntartása mellett, Washington továbbra is kulcsfontosságú partnere és szövetségese az Európai Uniónak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »