Seehofer: egyre sürgetőbb a német menekültügyi rendszer reformja

Késedelem nélkül végre kell hajtani a német menekültügyi rendszer reformját, mert ismét emelkedik a menekültek száma Görögország, Bulgária és Törökország térségében – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A 2018-as költségvetés általános vitájában elmondott hozzászólásában Seehofer hangsúlyozta: ha nem hajtják végre a koalíciós szerződésben rögzített átalakításokat, a belátható jövőben Németország marad az az állam az Európai Unióban, amely több menekültet fogad be, mint az összes többi tagország együttvéve, és olyan ország marad, amely “nagyon szerény számban” juttat vissza a hazájukba elutasított menedékkérőket.

“Ezt nem szeretném, ezért a lehető legnagyobb hangsúlyt fektetem a koalíciós szerződés végrehajtására” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.

Hozzátette, hogy május végén, de legkésőbb június elején bemutatja a migráció korlátozását, irányítását, és az elutasított menedékkérők visszatérítését szolgáló tervet. Ennek legfontosabb eleme egy új intézmény, a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANkER központnak nevezett befogadóközpont. Az első állomások várhatóan nyár végétől működnek majd, egyelőre próbaüzemben.

A miniszter kifejtette, hogy a korábban alkalmazott decentralizált rendszer helyett néhány ilyen központi befogadóállomáson helyezik el az országba újonnan érkező valamennyi menedékkérőt a menedékjogi eljárás lezárásáig, és onnan szállítják vissza hazájukba az elutasított menedékkérőket, vagy az európai uniós társállamokba mindazokat, akik ügyében nem Németország, hanem valamely másik uniós tagország illetékes.

Az ANkER központokban valamennyi illetékes hatóság és bíróság működtet majd képviseletet, hogy helyben juthassanak el a menedékjogi eljárásban egészen a jogerős döntésig. A központokból csak azokat az embereket költöztetik el német településekre, akik az országban maradhatnak, így megakadályozható, hogy “gyökeret eresszenek” a német társadalomban olyan menedékkérők, akiknek az eljárás végén távozniuk kell – mondta Horst Seehofer.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) feltárt hiányosságokkal és a hatóság brémai kirendeltségénél feltárt visszaélésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem tartja fenyegetésnek, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is üdvözölné, ha az ellenzék vizsgálóbizottságot állítana fel a Bundestagban.

Hozzátette: felkérte a Szövetségi Számvevőszéket, hogy külső, független szereplőként vegye beható vizsgálat alá a BAMF működését, és kutassa fel az esetleges rendszerszintű hiányosságokat.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EU frissítette a tiltólistán lévő légitársaságok jegyzékét

Az Európai Bizottság frissítette légiközlekedés-biztonságra vonatkozó, azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében. A listára többek között valamennyi Örményországban bejegyzett légitársaság felkerült, mégpedig az ország biztonsági felügyeleti képességeinek értékelése nyomán - közölte az uniós bizottság kedden.

Read More »

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás