Izrael fokozni kezdte szíriai légicsapásait, Irán a fő ellenség

Többtucatnyi iráni katonai célpontot támadott Szíriában csütörtökre virradóra az izraeli légierő, válaszul a Golán-fennsíki izraeli hadállások ellen kilőtt rakétákra, amelyeket Izrael szerint az iráni al-Kudsz Brigádok indítottak el.

Jonathan Concricus alezredes hírügynökségeknek nyilatkozva azt mondta: a szíriai légvédelem több tucatnyi elhárító rakétát lőtt ki, de egyetlen izraeli harci gépet sem találtak el.  Az al-Kudsz Brigádok rakétatámadása az eddigi legsúlyosabb volt Izrael ellen – tette hozzá. A rakéták közül négyet elhárított az izraeli légvédelem, de a többi sem ért célt.

Rakétákat lőttek ki szerda éjjel Szíriából a Golán-fennsíkon állomásozó izraeli katonaságra – közölte egy izraeli katonai szóvivő, aki szerint a rakétákat irániak indították. Az anyagi kár korlátozott, az izraeli erők viszonozták a röviddel éjfél után indított támadást.
A szóvívő szerint tudják, hogy az iráni al-Kudsz brigád mért csapást az izraeli katonaság első vonalára. Az al-Kudsz az iráni Forradalmi Gárda része, a külföldi hadműveletek végrehajtása a feladata.

Izrael részéről is ez volt a legsúlyosabb hadművelet Szíriában az ottani háború kezdete óta hírszerzési és logisztikai létesítmények, raktárak ellen. Ezúttal számos szíriai légvédelmi állást is megsemmisítettek – mondta a szóvivő. Az alezredes hangsúlyozta: az izraeli csapatok továbbra is teljes készültségben lesznek.

A szíriai légvédelem rakétái láthatóak Damaszkusz felett 2018. május 10-én, Szíriában. Hivatalos szíriai források szerint a légvédelem az izraeli hadsereg által indított légitámadásra reagált. EPA/YOUSSEF BADAWI

A szíriai légvédelem rakétái láthatóak Damaszkusz felett 2018. május 10-én, Szíriában. Hivatalos szíriai források szerint a légvédelem az izraeli hadsereg által indított légitámadásra reagált. EPA/YOUSSEF BADAWI

„Felkészültünk egy esetleges újabb iráni rakétatámadásra” – hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy Izrael a szíriai művelet előtt értesítette a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Oroszországot.
Az iráni katonák veszteségeiről egyelőre nem tudni. A szíriai fővárosban, Damaszkuszban robbanások sorozatai hallatszottak hajnal előtt, ezzel egy időben pedig a szíriai légvédelem válaszcsapásainak döreje uralta a térséget. A SANA szíriai állami hírügynökség idézte a szíriai hadsereg tisztjét, aki azt mondta: az izraeli rakéták szíriai védelmi állásokra, radarállomásokra és fegyverraktárakra csaptak le, az ellenséges rakéták többségét azonban megsemmisítették.

Az izraeli légierő előzőleg, kedd este légicsapást mért egy szíriai légi támaszpontra. A támadásban a hírek szerint 15-en haltak meg, nyolcan közülük irániak. Izrael súlyos fenyegetést lát a damaszkuszi kormányt támogató iráni fegyveresek jelenlétében a határai közelében, és attól tart, hogy Irán meg akarja vetni a lábát Szíriában, ahonnan a libanoni síitákkal és a szíriai hadsereggel közös frontot nyithat Izrael ellen.

Izrael és Irán vezetése között egyre ellenségesebb a viszony. Teherán alapvetően elutasítja a zsidó állam létezését, ráadásul közeli szövetségese a mélységesen Izrael-ellenes Hezbollah libanoni radikális síita mozgalomnak. Irán és a Hezbollah is részt vesz a szíriai konfliktusban Aszad oldalán, Jeruzsálem pedig aggodalommal figyeli, ahogy Teherán egyre jobban megveti lábát a szomszédos országban.

Az izraeli miniszterelnök az Iránnal kapcsolatos megnyilvánulásaiban szinte leplezetlenül ellenséges a perzsa országgal szemben, és leghangosabb ellenzője volt az Irán nukleáris tevékenységét korlátozni hivatott, 2015-ben kötött többhatalmi atomalkunak. Netanjahu április végén azt állította, hogy Teherán még az egyezmény előtt atomfegyver kifejlesztésén dolgozott, így az atomalku hazugságon alapult. Izrael védelmi ereje korábban többször is jelezte, hogy kész megelőző csapást mérni Iránra, ha a helyzet megköveteli.

Forrás: MTI/AP/AFP/Reuters

Friss hírek