Hiába engedett a kormány, tovább tüntetnek Nicaraguában

A munkáltatói és a munkavállalói befizetések növelését és a nyugdíjak csökkentését célzó reform ellen hatalmas tömegek tiltakoznak az utóbbi napokban a latin-amerikai országban. Latin-Amerika második legszegényebb országában a kormány arra készült, hogy 22,5 százalékra emeli a társadalombiztosítási járulékokat, és ezzel párhuzamosan 5 százalékkal csökkenti a nyugdíjakat. A rendeletet vasárnap visszavonták, de a tüntetések még mindig tartanak.

Hat nap alatt 34-en vesztették életüket Nicaraguában a tüntetők és a biztonsági erők összecsapásaiban – adta hírül szerdán a nicaraguai Emberi Jogi Központ (Cenidh). A közlés szerint a sérültek száma 66, közülük 12 állapota súlyos, intenzív ellátást igénylő. A civil szervezet tudomása szerint további 16 embernek nyoma veszett.

Tüntető égő gumiabroncsok között a rohamrendőrökkel vívott összecsapás közben a nicaraguai főváros, Managua egyik főutcáján 2018. április 20-án.  (MTI/AP/Alfredo Zuniga)

Tüntető égő gumiabroncsok között a rohamrendőrökkel vívott összecsapás közben a nicaraguai főváros, Managua egyik főutcáján 2018. április 20-án. (MTI/AP/Alfredo Zuniga)

A nyugdíjreformmal a kormány a társadalombiztosítási rendszer hiányából akart így lefaragni, de a tömegek tiltakozása miatt vasárnap kénytelenek voltak visszavonni a reformtervezetet, ami azonban kevésnek bizonyult az elégedetlenség lecsillapítására, és a demonstrációk azóta is folytatódnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Elfajultak a nyugdíjreform miatti demonstrációk Nicaraguában

Elérték céljukat a tüntetők Nicaraguában

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »