Újabb belügyminiszter próbálkozhat Szlovákiában

Denisa Saková szlovák belügyi államtitkár kerül a múlt héten megüresedett belügyminiszteri tisztségbe – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden az államfői hivatalra hivatkozva, ahol délután fogadják a tárca várományosát.

A közgazdász végzettségű államtitkár a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia fiatalabb, feltörekvő nemzedékének képviselője, először több mint tíz éve került a belügyminisztériumba, ahol azóta több különböző poszton dolgozott. Saková a 2016-os parlamenti választások után lett belügyi államtitkár, arca ezt követően vált ismertté. A pozsonyi sajtó a márciusban lemondani kényszerült korábbi tárcavezető, Robert Kalinák jobb kezének tartja.

Saková várhatóan még a héten elfoglalhatja a – tisztséget csupán néhány hétig betöltő, Tomás Drucker múlt heti távozásával megüresedett – belügyminiszteri posztot.

Szlovákiában két hónapja – változó intenzitással folyó – belpolitikai válsághoz vezetett, hogy február végén meggyilkolva találtak egy fiatal szlovák tényfeltáró, főként adócsalási ügyekkel foglalkozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. Kuciakot a rendőrség feltételezése szerint munkájával összefüggésben, megrendelésre ölhették meg. Az újságíró-gyilkosság miatt az országban a rendszerváltozás óta példátlan nagyságú tüntetések kezdődtek, előbb az ügy kivizsgálását követelve, majd kormányellenes jelszavakkal.

Pozsony, 2018. április 5. Kormányellenes tüntetés Pozsonyban 2018. április 5-én. A kormányellenes megmozdulások sorát Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolása váltotta ki. (MTI/AP/TASR/Michal Svítok)

Pozsony, 2018. április 5.
Kormányellenes tüntetés Pozsonyban 2018. április 5-én. A kormányellenes megmozdulások sorát Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolása váltotta ki. (MTI/AP/TASR/Michal Svítok)

Robert Fico akkori kormányfő az újságíró-gyilkosság után történteket külföldről irányított destabilizációs kísérletnek minősítette, de a válság hatására később több miniszteréhez – köztük Robert Kalinák belügyminiszterhez – hasonlóan távozni kényszerült.

A kabinet széleskörű átalakításon esett át, az új miniszterelnököt, Peter Pellegrinit március végén nevezték ki. Ez a kabinet sem bizonyult sokáig stabilnak, a folytatódó tüntetések hatására belügyminisztere – Tomás Drucker – néhány hét után lemondott, másnap pedig bejelentették, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány május végén távozik tisztségéből. A főkapitány távozása az előző hetek tüntetéseinek egyik fő követelése volt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás