Alakul az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó

Már tartanak a „rendkívül magas szintű” közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról – jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzó japán kormányfőt.

Az elnök elmondta: pillanatnyilag öt helyszínt tanulmányoznak, ahol sor kerülhet a történelminek mondott csúcstalálkozóra, amelyen szerinte lehetőség nyílik majd egy „világméretű probléma” megoldására.

„Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban” – közölte Trump, bár azt is hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó. Elhárította viszont a választ, amikor az újságírók azt firtatták: vajon beszélt-e már személyesen is az észak-koreai vezetővel.

„Ők tiszteletben tartanak bennünket, és mi is tisztelettel viseltetünk irántuk” – mondta Észak-Koreáról Trump. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „áldását adta” Szöul és Phenjan megbeszéléseire, hogy „megvitassák a háború lezárását”.

  • A CIA igazgatója Észak-Koreában tárgyalt
Mike Pompeo, az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének igazgatója a közelmúltban Észak-Koreában járt és tárgyalt Kim Dzsong Unnal, a kommunista diktatúra vezetőjével – adta hírül kedden éjjel az AP amerikai hírügynökség, amely értesülését két tisztségviselőtől szerezte, akik nevük elhallgatását kérték.

Az AP sejteni engedi, hogy a CIA igazgatójának hozzávetőleg két héttel ezelőtti útja összefügghet a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előkészítésével.

Abe Sindzó a tárgyalások előtti rövid sajtótájékoztatón dicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök „bátor, hogy találkozik Kim Dzsong Unnal”, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó érzékelhető eredményeket” hoz. A japán kormányfő kifejtette: a Trumppal folytatandó kétnapos tárgyalásokon a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését szeretné részleteiben is megvitatni.

Az amerikai-japán csúcstalálkozó hivatalosan kedden délután kezdődött meg Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai villakomplexumában. A megbeszélések szerdán lesznek: a két politikus Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kedden azt mondta: elképzelhető, hogy Washington mentesíti Tokiót az acélra és alumíniumra kirótt védővámok alól. Abe Sindzó – aki másodszor vendégeskedik Mar-a-Lagóban – csütörtök reggel utazik vissza Tokióba.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek