Megkezdődtek az előzetes tárgyalások a két Korea között

Megkezdődtek csütörtökön a miniszteri szintű tárgyalások Észak- és Dél-Korea között az április végi csúcstalálkozó előkészítéséről. Közben a tokiói sajtó arról adott hírt, hogy Japán és Észak-Korea között is sor kerülhet egy hasonló megbeszélésre, talán már júniusban.

A két Korea közötti miniszteri tárgyalások helyi idő szerint reggel tíz órakor kezdődtek a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. A megbeszélések előtt a dél-koreai küldöttséget vezető Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter úgy nyilatkozott: “Alapos konzultációkat folytatnak Észak-Korea képviselőivel, hogy sikeres legyen a csúcstalálkozó”.

Közben az Aszahi Simbun című tekintélyes japán lap azt írta csütörtökön, hogy már júniusban sor kerülhet Abe Sindzó japán miniszterelnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójára, amelyet Tokió kezdeményezett, felajánlva azt is, hogy Japánban rendezzék meg. Ezt a kérdést a lap tudomása szerint a minap megvitatták a Kim Dzsong Un vezette Koreai Munkapárt ülésén.

Szuga Josihide japán kormányfőtitkár kitérő választ adott újságíróknak az erre vonatkozó kérdésre, de azt mondta, hogy Tokió különféle csatornákon, így a pekingi nagykövetségen keresztül is párbeszédet folytat Phenjannal. Japán-észak-koreai csúcstalálkozó utoljára 2011-ben volt.

Az Aszan Simbun értesülései szerint Phenjanban fontolóra vették a tárgyalásokat mind a hat országgal, amely részt vett az észak-koreai atomválságnak szentelt tárgyalásokon. Közéjük tartozik az Egyesült Államokon, Kínán, Japánon és Dél-Koreán kívül Németország és Oroszország is. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ugyanakkor azt mondta szerdán, hogy orosz-észak-koreai csúcstalálkozó megrendezése nincs napirenden.

Kim Dzsong Un a hét elején Pekingben járt. Az előre nem bejelentett, háromnapos látogatáson tárgyalt többek között Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trumppal is. Kijelentette, hogy “a Koreai-félsziget atommentesítésének problémája megoldható, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok jó szándékkal reagál az erőfeszítéseinkre, és megteremti a béke és a stabilitás légkörét”. Ez volt az észak-koreai vezető első kínai, és egyben első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben apja, Kim Dzsong Il halála után átvette az ország vezetését.

Az év eleje óta az enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Részben a téli olimpia által nyújtott alkalmat kihasználva Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. A szöuli elnöki hivatal március elején jelentette be, hogy Mun Dzse In dél-koreai államfő és Kim Dzsong Un április végén találkozik Panmindzsonban. Előzőleg Phenjanban tárgyalt a dél-koreai elnök küldöttsége, élén Csung Jui Jonggal, a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetőjével. A phenjani vezetővel Donald Trump amerikai elnök is tárgyalni készül, találkozójukra várhatóan május végéig sor kerül.

Kapcsolódó cikkünk: Már március végén előzetes tárgyalásokba kezd a két Korea

Forrás: MTI/Yonhap/Kyodo/Reuters/TASZSZ/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás