Szaúd-Arábia 670 millió dollár értékben vehet amerikai fegyvereket

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön este 670 millió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Szaúd-Arábiának.

A tárca közleménye szerint az összeget Washington TOW típusú páncéltörő rakéták vásárlására biztosította Rijádnak. A jóváhagyás alig pár órával azt követően történt meg, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös megbeszéléseket folytatott a Pentagonban (védelmi minisztériumban), ahol James Mattis miniszterrel és a tárca vezetőivel a jemeni háborúról cseréltek eszmét.

A fegyverüzletet még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia – ez várhatón meg is történik. A héten ugyanis a szenátus már egyszer Donald Trump mellé állt, amikor átmenetileg elvetette és további egyeztetésre utalta azt kétpárti javaslatot, amely azt szorgalmazta, hogy Washington ne támogassa többé katonailag a szaúdiak vezette koalíció jemeni hadműveleteit. Közleményében a külügyminisztérium tudatta, hogy a fegyverüzlet megállapodását már átküldte a kongresszusnak. A törvényhozóknak 30 nap áll a rendelkezésükre a döntéshez.

„Ez a javasolt fegyvereladás támogatja az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalát és nemzetbiztonsági célkitűzéseit azáltal, hogy javítja a közel-keleti térség politikai stabilitásában és gazdasági növekedésében jelentős szerepet játszó baráti ország biztonságát” – szögezte le a külügyminisztérium közleménye.

  • Korábban írtuk:

Az amerikai-szaúdi tárgyalások előtt egy amerikai újságíró megkérdezte Mattis védelmi minisztert, hogy vajon szándékában áll-e kifejezni aggodalmait a szaúdi trónörökösnek a jemeni háború civil áldozatai miatt, mire a tárcavezető azt felelte: Washington más országokkal is együttműködik annak érdekében, hogy politikai megoldást találjanak a jemeni helyzet rendezésére. „Le fogjuk zárni ezt a háborút, és ez a lényeg. A jemeni nép számára pozitívan zárjuk le, úgy, hogy egyúttal a félsziget biztonságát is garantáljuk” – fogalmazott James Mattis.

A Pentagonban lezajlott megbeszélések után Dana White, a tárca szóvivője azt közölte: James Mattis nem fogalmazott meg aggodalmakat a szaúd-arábiai trónörökösnek a jemeni háború polgári áldozataival kapcsolatban.

Mohamed bin Szalmán és kísérete hétfőn érkezett az amerikai fővárosba, ahol kedden a Fehér Házban fogadta őt Donald Trump elnök. Az amerikai elnök a megbeszélések és a munkaebéd előtt a sajtónak hangsúlyosan dicsérte Szaúd-Arábiát, a trónörököst és a várható fegyverüzletet.

Csütörtökön Khálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter tárgyalt Rick Perry amerikai energetikai tárcavezetővel egy polgári célú nukleáris megállapodásról, amely lehetővé tenné Szaúd-Arábiának az urándúsítást. Elemzők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek Szalmán herceg interjújára, amelyet a CBS televíziónak adott és amelyben leszögezte, hogy amennyiben Iránnak lesz atomfegyvere, Rijád sem mond le az atomfegyverről. Szaúd-Arábia egyébként tárgyalásokat folytat Oroszországgal, Kínával és Dél-Koreával is két atomreaktor építéséről.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »