Átadta Bajorország vezetését Horst Seehofer

Befejezte kedden Münchenben bajor miniszterelnöki munkásságát Horst Seehofer, a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, aki szerdától az új szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását.

Horst Seehofer az általa vezetett utolsó kormányülés után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy miniszterelnökként igyekezett a „kisemberek” érdekét szem előtt tartva dolgozni, és úgy érzi, hogy ez sikerült is. A 2008-ben kezdett munka legnagyobb eredményének a jó gazdasági helyzetet és a bajor-cseh megbékélést nevezte. Legnagyobb pártpolitikai sikerének azt tartja, hogy a CSU visszaszerezte az abszolút többséget a tartományi gyűlésben (Landtag).

Horst Seehofert a tervek szerint szerdán kinevezi szövetségi belügyminiszternek Frank-Walter Steinmeier államfő, miután a szövetségi parlament (Bundestag) ismét – negyedik alkalommal – megválasztja kancellárnak Angela Merkelt.

Horst Seehofer utódja a kormányfői tisztségben Markus Söder jelenlegi pénzügyminiszter lesz, akit pénteken választanak meg miniszterelnöknek a müncheni Landtagban. A politikust Horst Seehofer legfőbb párton belüli ellenfeleként tartják számon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A CSU összeállítást közölt Horst Seehofer kormányfői munkájának eredményeiről, kiemelve, hogy valamennyi évben egyensúlyban volt a tartomány államháztartása, az adósság 5,6 milliárd euróval csökkent, a családok támogatására fordított összeg pedig a 2008-as 852 millió eurónak közel háromszorosára, 2,318 milliárd euróra emelkedett.

A fontos eredmények közé tartozik az is, hogy a tartomány költségvetéséből minden harmadik eurót oktatásra vagy tudományos kutatásra költik. Ezen belül az oktatásra fordított összeg Horst Seehofer kormányzása alatt 46 százalékkal emelkedett, és 14 400 tanári állást hoztak létre Bajorországban. 

A gazdasági eredmények közül kiemelték, hogy az utóbbi tíz évben egymillió munkahely jött létre a nagyjából 12,5 millió lakosú tartományban, a munkanélküliség pedig minden korábbinál alacsonyabbra, a teljes foglalkoztatottságot jelentő 3 százalék körüli szintre süllyedt. A fiatalkori munkanélküliség lényegében megszűnt, mindössze 2,6 százalékos.

A folyamatos fejlődés mellett azonban a CSU súlyos veszteségeket szenvedett el a tavaly szeptemberi Bundestag-választáson, és a szövetségi kormányt alkotó pártok közül a leggyengébben szerepelt. A csak Bajorországban működő párt a tartományban leadott szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 13,3 százalékpontos visszaesés a 2013-ban tartott Bundestag-választáson szerzett 49,3 százalékhoz képest.

Horst Seehofer leköszönő bajor miniszterelnök, a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke érkezik az általa vezetett utolsó kormányülésre a müncheni kormányépületben 2018. március 13-án. Seehofer a következõ napon az Angela Merkel kancellár vezette új szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását. (MTI/EPA/Lukas Barth)

Horst Seehofer leköszönő bajor miniszterelnök, a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke érkezik az általa vezetett utolsó kormányülésre a müncheni kormányépületben 2018. március 13-án. Seehofer a következõ napon az Angela Merkel kancellár vezette új szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását. (MTI/EPA/Lukas Barth)

A CSU 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel Bundestag-választáson. Gyengülése a pártban elterjedt értelmezés szerint azt jelenti, hogy az idén októberben tartandó Landtag-választáson veszélybe kerülhet a 2013-ban visszaszerzett abszolút többség a müncheni tartományi parlamentben. Ez azért fontos, mert a CSU-nál szinte a párt létének értelmeként tartják számon azt, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül kormányozza Bajorországot.

Horst Seehofer is úgy került a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztségbe, hogy a CSU a 2008-as Landtag-választáson több mint 40 év után nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését.

A 2017-es Bundestag-választáson elszenvedett kudarc miatt végül Horst Seehofer elveszítette hatalma egy részét, és arra kényszerült, hogy a miniszterelnöki pozíciót átadja Markus Södernek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »