Az USA többé nem a bevándorlók országa

Az amerikai bevándorlási hivatal (USCIS) csütörtök este nyilvánosságra hozta új alapokmányát, amelyből kihagyta azt a passzust, miszerint az Egyesült Államok a bevándorlók országa.

Az új dokumentum a hivatal honlapján jelent meg, s eszerint „az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálata megőrizve sérthetetlenségét, valamint hatékonyan és korrekten elbírálva a bevándorlás előnyeit, a nemzet törvényes bevándorlási rendszerét segíti, miközben oltalmazza az amerikaiakat, gondoskodik a haza biztonságáról, és tiszteletben tartja értékrendünket”.

A korábbi alapokmány szerint „az USCIS azzal teljesíti be Amerikának bevándorlónemzet voltára tett ígéretét, hogy pontos és hasznos információkat szolgáltat ügyfeleinek, biztosítja nekik a bevándorlás és az állampolgárság előnyeit, elősegíti az állampolgári öntudat kialakítását és annak megértését, valamint gondoskodik bevándorlási rendszerünk tisztességéről”.

Az eddigi szöveg. Kép forrása: theintercept

Az eddigi szöveg. Kép forrása: USCIS / The Intercept

A „bevándorlók nemzete” kifejezés törléséről a hivatal igazgatója, L. Francis Cissna körlevélben értesítette a munkatársakat. Az igazgató leszögezte: „azt hiszem, hogy ez az egyszerű, egyenes közlemény világosan meghatározza ügynökségünk szerepét országunk törvényes bevándorlási rendszerében, és azt az elkötelezettséget is, amellyel az amerikai népnek tartozunk”.

A körlevélben azonban arról nem esik szó, hogy az új alapokmányból miért maradtak ki a „bevándorlók nemzete” és az „Amerika mint bevándorlónemzet” kifejezések.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »