Izrael harci gépekkel és rakétákkal hajtott végre támadásokat Szíriában

Izrael három támadást hajtott végre kedden szíriai célpontok ellen harci repülőgépekkel és földről indított rakétákkal – közölte a szíriai hadsereg.

A szíriai állami tévé által idézett közlemény szerint izraeli harci gépek Libanon légteréből támadták a szíriai fővároshoz, Damaszkuszhoz közeli al-Kutaifa település környékét, és a szíriai légvédelem egy repülőgépet eltalált. Izrael ezt követően az általa megszállt Golán-fennsíkról indított föld-föld rakétákkal vette tűz alá a szíriai területet, de a légvédelem megsemmisítette őket. A hadsereg arról is beszámolt, hogy izraeli harci gépek végül izraeli területről nyitottak zárótüzet, négy rakétát lőttek ki, de egyet közülük a légvédelem megsemmisített, míg a többi anyagi károkat okozott.

Az izraeli hadsereg szóvivője nem volt hajlandó reagálni a szíriai bejelentésre. Az izraeli légierő parancsnoka ugyanakkor tavaly augusztusban nyilvánosságra hozta, hogy alakulataik mintegy száz alkalommal mértek csapást Szíriára. Izrael általában nem erősíti meg, de nem is cáfolja az ilyen műveleteket. Ugyanakkor fogadkozott: megakadályozza azt, hogy Irán szíriai területen katonai bázisokat létesítsen, vagy korszerű fegyvereket szállítson a Hezbollah libanoni síita szélsőséges mozgalomnak, amely támogatást nyújt a damaszkuszi vezetésnek a felkelők elleni harcban.

A szíriai hadsereg mostani közleményében megismételte korábbi figyelmeztetését, hogy az izraeli támadásokra komoly megtorlás lesz a válasz. Azzal vádolta Izraelt, hogy támadásaival a szíriai felkelőcsoportokat segíti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »