A görögök marihuánatermesztéssel javítanának a munkanélküliségi rátán

A Ciprasz kormány által ígért orvosi kannabisz törvényjavaslat már január végén esedékes; a marihuánatermesztési projekt az északi régióban kétezer új munkahelyet generálna.

A lassan egy évtizede kirobbant gazdasági és pénzügyi világválság a mai napig érezteti hatását Görögországban, ahol a munkanélküliségi ráta 2012 óta tartósan 20% felett van. A kormány most a legális marihuánatermesztéstől reméli a mutató csökkenését és a gazdaság felpörgetését.

A tervek szerint az ország termékeny északi településén, Veroia-ban termesztenék, dolgoznák fel és innen exportálnák az orvosi marihuánát, amit gazdasági húzóágazattá fejlesztenének. Görögország meleg és száraz éghajlata teljes mértékben megfelel a fűtermesztés kívánalmainak. Az új törvényhozás a tervet már a következő nyáron megvalósíthatónak tartja.

A veroiai telep több mint kétezer új munkahelyet hozhat létre az elkövetkező 2-3 évben Georgios Zafeiris, a Golden Greece Holdings vezérigazgatója szerint. Ez a vállalat felelős a projektben érintett 10 befektetőcsoport munkájának koordinálásáért, akik Kanadából, Kazahsztánból, Lengyelországból és Izraelből érkeznek. Az első körös befektetés várhatóan 400 millió euróra rúg majd, ami akár 1,5 milliárd euróra is nőhet a későbbiek során. A termesztés, kereskedelem és szállítás ágazataiban létrejövő munkahelyek 80%-át görögök tölthetik majd be.

„A projektbe nem szándékozunk nagy számban külföldi kannabisz szakértőket bevonni”- jelentette ki Michael Blady, a Veroia projektben érintett egyik befektető. „Mi fogjuk betanítani a saját munkásainkat, és kialakítani egyedi kultúránkat.”

Míg a projekt kezdetben az orvosi marihuána termelésére, feldolgozására és csomagolására fog koncentrálódni, a jövőben a befektetők elképzelése szerint ez kibővülhet az esetleges rekreációs felhasználással is, amennyiben a kannabisz nagyobb legalizációt kapna az országban.

Alexisz Ciprasz szélsőbaloldali Sziriza kormánya a veroiaihoz hasonló projektek lelkes támogatója, így már heteken belül benyújtásra kerülhet a marihuánatermesztést engedélyező jogszabálytervezet. A törvényjavaslatot a kormány honlapján is közzéteszik, hogy azt a lakosok véleményezhessék.

„A befektetői közösség élénk érdeklődést mutat az orvosi kannabiszra vonatkozó új jogi keretrendszerben rejlő lehetőségek kiaknázása iránt” – mondta egy interjúban Evangelos Apostolou mezőgazdaságért felelős miniszter.

„A kormány kész minden olyan befektetési projektet támogatni, amely lökést ad a gazdaságnak.”

A gazdasági válság mindamellett, hogy a tartósan magas munkanélküliségi ráta kialakulását eredményezte, Görögoszágban a munkabéreket is kegyetlenül lefaragta. Az 586 eurós havi átlagfizetés a legalacsonyabbak között van az Európai Unió országai között, így nem meglepő, hogy a kormány minden olyan kezdeményezést örömmel fogad, amely a bérek emelésével kecsegtet. A törvényes kannabisz iparágban dolgozó, magas képzettségű munkavállalók akár 80-100 ezer eurót is kereshetnek évente Blady szerint.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„A Veroia projekt támogatói szerint a kezdeményezés akár pufferként is szolgálhat egy esetleges kormányváltás során. Még ha a politikai térkép változik is, senkinek nem lesz szándékában visszalépni egy olyan ügyben, amelyet a társadalom hasznosnak tekint, mert pozitív hatással van a munkaerőpiacra és a bérekre” – tette még hozzá Blady.

Forrás: Bloomberg ; szemlézte: Pallos Judit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »