A kerületi fellebbviteli bíróság szerint Trump túllépte hatáskörét

Donald Trump amerikai elnök túllépte hatáskörét a beutazás korlátozásáról szóló rendeletében. A beutazási tilalom nem vonatkozhat olyan emberekre, akiknek erős kötődésük van az Egyesült Államokhoz – mondta ki pénteken egy amerikai fellebbviteli bíróság.

Az elnöki rendelet Iránból, Szíriából, Jemenből, Líbiából, Szomáliából, Csádból, valamint Észak-Koreából és Venezuelából korlátozta volna a beutazást a szigorúbb ellenőrzési rendszer bevezetéséig. Korábban Trump két elnöki rendeletet is hozott erről, a másodikban néhány változtatást is eszközölt, de szövetségi bírók mindegyiket felfüggesztették. A harmadik változatot azonban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság jóváhagyta. Októberben azonban két szövetségi bíró is felfüggesztette az elnök rendeletét. A kormány emiatt a 9. kerületi fellebbviteli bírósághoz fordult, amelynek az illetékességi köre több nyugati tagállamra kiterjed.

A kerületi fellebbviteli bíróság pénteken kimondta, hogy a beutazási tilalom nem vonatkozhat olyanokra, akiknek “igazolhatóan jóhiszemű viszonya van az Egyesült Államokkal”. Noha az elnöknek joga van szabályozni a bevándorlók belépését az országba, ez a jog nem korlátlan, és Trump elnök ezúttal ismét túllépte a ráruházott hatalmi jogkört – olvasható a háromtagú testület határozatában. A bíróság hozzátette, hogy az elnök rendelete nem léphet életbe addig, amíg a szövetségi legfelsőbb bíróság nem mond róla ítéletet.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Katonákkal pótolják a brit kamionsofőröket

A Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a kamionsofőrök összesített száma a korábbi 305 ezerről 235 ezerre csökkent az elmúlt egy évben. A sofőrhiány súlyos ellátási gondokat okozott az üzemanyag-ellátásban, így ideiglenesen a katonaságból irányítanak át sofőröket.

Read More »

Kamatemelésre készül a brit jegybank

A Bank of England kormányzója szerint a kereslet a vártnál kisebb mértékben terelődött át az árukról a szolgáltatásokra a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak múltával - ez azért lenne fontos, mert a szolgáltatási szektor állítja elő a brit hazai össztermék hozzávetőleg 80 százalékát. Eközben viszont csúcsra futott az infláció.

Read More »

Hétindító elemzés: euró-dollár, Nasdaq és arany

A mai videóban az EUR/USD, az US100, azaz a Nasdaq index és az arany ármozgásai szerepelnek. A Nasdaq egy rendkívül szép, a Surf vonalak által visszaigazolt piaci mozgást hajtott végre. Az egyes zónából való kitörés fellendülést hozhat az amerikai index grafikonján, tehát az elit százas támadhatja a hármas zónát.

Read More »