A pénzügyminiszter alakíthat kormányt Lengyelországban

Andrzej Duda lengyel államfő pénteken hivatalosan is elfogadta az eddigi miniszterelnök, Beata Szydlo kabinetjének lemondását és megbízta kormányalakítással a kormányzó Jog és Igazságosság vezetése által előző este jelölt eddigi kormányfő-helyettest, fejlesztési és pénzügyminisztert, Mateusz Morawieckit. 

A Szydlo-kormány minisztereinek, a szejm és a szenátus elnökeinek részvételével a varsói elnöki palotában rendezett ceremónián Andrzej Duda a lemondott Beata Szydlót megbízta a kabinet vezetéséve az új kormány beiktatásáig, majd beszédében méltatta kétéves kormányzásának eredményeit. Rámutatott: 1989 után Lengyelországnak 16 miniszterelnöke volt, közülük csak hárman voltak hosszabb ideig hivatalban, mint Szydlo.

Morawieckihez fordulva, Duda elmondta: jó együttműködésre számít, miközben nehéznek minősítette az előtte álló küldetést. Reményének adott hangot, hogy Morawiecki „minél hamarabb ismerteti a kormány összetételét”.

Varsó, 2017. december 8. Mateusz Morawiecki eddigi lengyel kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter beszédet mond, miután Andrzej Duda lengyel államfő kormányalakítással bízta meg a varsói elnöki palotában 2017. december 8-án. Morawieckit a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetése jelölte az előző napon lemondott Beata Szydlo tisztségének betöltésére. (MTI/EPA/Pawel Supernak)

Varsó, 2017. december 8.
Mateusz Morawiecki eddigi lengyel kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter beszédet mond, miután Andrzej Duda lengyel államfő kormányalakítással bízta meg a varsói elnöki palotában 2017. december 8-án. Morawieckit a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetése jelölte az előző napon lemondott Beata Szydlo tisztségének betöltésére. (MTI/EPA/Pawel Supernak)

Morawiecki rövid felszólalásában ígérte: az eddig megvalósított kormányprogram továbbá is útmutató lesz számára ahhoz, hogy minél jobban szolgálja a lengyel társadalmat, a családokat, az ország biztonságának és gazdaságának, valamint nemzetközi szerepének megerősítését. Beata Szydlónak megköszönte mindazt, amit a „csapatért” tett.

Az új kormányfő várhatóan kedden mond parlamenti programbeszédet, amit a kormányáról szóló bizalmi szavazás követ. A pénteken formálisan lemondott kormányban azonban csütörtöki nem hivatalos értesülések szerint nem lesz változás, a miniszterelnök személyén, valamint az általa eddig betöltött két miniszteri poszton kívül más személycserék csak januárban várhatók. Jacek Sasin, a PiS képviselője a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízióban viszont péntek este nem zárta ki, hogy az új kormánytagok megjelölése korábban is várható.

Forrás:

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »