Az Emberi Jogok Európai Bíróságán sem járt sikerrel a török ellenzék

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön azt a keresetet, amelyet a legnagyobb török ellenzéki erő, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nyújtott be az elnöki rendszer bevezetéséről döntő törökországi népszavazás érvénytelenítését kérve.

A strasbourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének szabad választásokhoz fűződő jogról szóló cikkelye „nem vonatkozik a referendumokra”, és így az EJEB nem járhat el a CHP beadványának ügyében.

Keresetében a párt egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a török hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően a voksolás során tapasztalt szabálytalanságokat, hogy a kampányban állami forrásokból népszerűsítették az alkotmánymódosítást, illetve hogy megsértették a véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságot, és hogy a referendum nyomán megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása.

Az április 16-i vitatott népszavazáson a voksolók  csekély  többsége támogatta az elnöki rendszer bevezetését Törökországban, ami lehetővé tette Recep Tayyip Erdogan államfő jogköreinek jelentős kiterjesztését. Az ellenzéki erők választási csalásra hivatkozva megkérdőjelezték az érvényességét a szavazásnak, amely a külföldi megfigyelők szerint sem felelt meg a nemzetközi normáknak.

A CHP először a török Legfőbb Választási Tanácshoz, majd a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz fordult, de mindkét testület visszautasította a párt panaszait.

Az EJEB-hez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, s nem járt eredménnyel. A testület határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »