Genfi béketárgyalások: a szíriai ellenzék Aszad eltávolítását kérvényezi

A szíriai ellenzék célja, hogy elérje Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a hatalomból történő eltávolítását – jelentette ki hétfőn Naszr al-Haríri, annak az egységes küldöttségnek a vezetője, amely a szíriai ellenzék főbb szervezeteinek a nevében első alakalommal készül tárgyalni a november 28-án Genfben az ENSZ égisze alatt tartandó újabb béketárgyalási fordulón.

Naszr Haríri szerint tárgyalópartnereivel kész komoly és közvetlen párbeszédet folytatni az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015 decemberében elfogadott 2254-es számú határozata alapján. A dokumentum értelmében a polgárháború dúlta közel-keleti államban fél éven belül egységkormányt kellene felállítani, egy új alaptörvényt kidolgozni, illetve másfél éven belül parlamenti és elnökválasztást tartani az ENSZ felügyelete alatt.

„Hangsúlyozzuk, hogy célunk olyan politikai átmenet, amelynek a kezdetén Aszad távozik” – mondta Haríri újságíróknak, miután megérkezett Genfbe.

Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja szerint a szíriai kormány egyelőre nem közölte egyértelműen, hogy részt vesz-e a szíriai háború rendezését célzó béketárgyalásokon. De Mistura – anélkül, hogy konkrét részletekbe bocsátkozott volna – közölte azt is, hogy „a szíriai civil társadalom több mint 200 képviselője lesz jelen az elkövetkező hetekben Genfben”.

A különmegbízott bejelentette továbbá, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának képviselője – francia kezdeményezésre – kedden szintén tanácskozást tart Genfben. Elemzők szerint ez a megbeszélés azt jelentheti, hogy az öt nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság – szeretné erőteljesebben kézbe venni a „szíriai dossziét”.

Donald Trump amerikai elnök Szíria jövőjéről egyeztetett Emmanuel Macron francia államfővel telefonon. A hétfői beszélgetést amerikai sajtóhírek szerint a francia elnök kezdeményezte. A Fehér Ház közleménye szerint Trump és Macron egyetértett abban, hogy „az ENSZ részvételével folytatott, úgynevezett genfi folyamat az egyetlen legitim fórum a szíriai politikai helyzet rendezéséhez”.

A Londonban tárgyaló török kormányfő, Binali Yildirim hétfőn a brit Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetében tartott előadásában azt hangsúlyozta, hogy Ankara eltökélt szándéka Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalomból történő távozásának elérése. „Mindaz, ami ma ebben az országban történik, a rezsim miatt, Aszad elnök miatt van így, Aszad nem maradhat hatalmon, ezt el kell fogadni” – fogalmazott a török miniszterelnök.

Az ENSZ közvetítésével Genfben rendezett béketárgyalások több fordulója is zátonyra futott, egyebek között azért, mert Damaszkusz nem hajlandó Aszad távozásáról tárgyalni.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »