Tovább maradhat tisztségében az eurócsoport elnöke

Elhalaszthatják a szavazást az eurócsoport új elnökének személyéről, így mandátumának januári lejárata után még néhány hónapig Jeroen Dijsselbloem maradhat az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület vezetője – jelentette kedden a NOS holland közszolgálati televízió.

A csatorna értesülései szerint több tagállam is jövő évre halasztaná a  hétfőre tervezett szavazást a német kormányalakítási tárgyalások kudarca, illetve a közelgő olasz választások miatt. Dijsselbloem nem kívánta kommentálni a NOS híreit.

A holland szociáldemokrata Jeroen Dijsselbloemnak hivatalosan januárban jár le a mandátuma, sajtójelentések szerint ugyanakkor már az utóbbi hónapokban is ingott a széke, miután hazai pártja, a Munkapárt (PvdA) hatalmasat bukott a tavaszi hollandiai választásokon, és nem lett tagja az új kormánynak.

Ennek kapcsán az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója hangsúlyozta: az eurócsoport következő elnökének is szociáldemokrata politikust kell választani, az ugyanis “veszélyes” lenne, ha a főbb uniós intézmények – az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament – mellett már a közös valutát használó államok pénzügyminisztereit tömörítő testület is néppárti vezetés alá kerülne.

A hivatalos közlések szerint a jelöltek végleges névsorát pénteken hozzák nyilvánosságra, a voksolásra pedig a csoport hétfői ülésén kerül sor. A holland televízió a lehetséges jelöltek között emlegette Pier Carlo Padoan olasz, Bruno Le Maire francia és Peter Kazimir szlovák pénzügyminisztert.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Veszélyben a román kormánykoalíció

"Meglehetősen komoly" a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy saját jelöltet indítanak a novemberi elnökválasztáson - írta szerdai számában az Adevarul című lap.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás