Svájc 1,1 milliárd euróval járul hozzá a közép és kelet-európai tagállamok felzárkóztatásához

Svájc 1,1 milliárd euróval támogatja az Európai Unió (EU) kelet- és közép-európai tagországait az elkövetkező 10 évben – jelentette be a svájci kormányzat csütörtökön.

A támogatást – amellyel Svájc folytatja a 2000-es években az unióba lépett EU-tagországok anyagi segítését – elsősorban a migrációval, munkahelyi képzéssel és fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos projektekre szánják – közölte Doris Leuthard svájci elnök azon a sajtótájékoztatón, amelyet Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság (EB) elnökével közösen tartott Bernben. Leuthard hangoztatta, hogy azt remélik, „az emberek a saját országukban maradnak, míg van munkájuk és képzettségük”.

Svájc – bár nem tagja az Európai Uniónak – 2007-ben indított pénzügyi programot, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy az újabb EU-tagországok felzárkózzanak a nyugati EU-tagok színvonalához. A most bejelentett támogatást még a svájci parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Svájc és az EU kapcsolatait jelenleg 120 szerződés szabályozza. A svájci államfő és az európai bizottsági elnök csütörtöki találkozójának fő célja az volt, hogy tárgyaljanak az új keretmegállapodásról, amely összefogná ezeket a szerződéseket. A keretegyezmény kulcsfontosságú a két fél közötti akadálymentes kereskedelmi kapcsolatok szavatolásához is. Az EU harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Svájc, míg az alpesi ország számára az EU a legfontosabb kereskedelmi partner.

Juncker ezzel kapcsolatban közölte: minden a megfelelő irányba halad. Hozzátette: a kapcsolatok megerősítését is szolgáló keretmegállapodást már csak valamikor jövőre véglegesítik.

Kapcsolódó cikkünk: Az EU és Svájc rendezné kapcsolatát

Forrás: MTI/dpa/Reuters/AFP

Friss hírek