Rendszeres amerikai LNG-szállítmányokra szerződött Lengyelország

Rendszeres amerikai cseppfolyósítottgáz-szállítmányokra szóló szerződést kötött a PGNiG lengyel gázszolgáltató. A brit közvetítéssel lebonyolított, első ilyen jellegű lengyel-amerikai ügylet keretében öt év során mintegy 800 millió köbméternyi gázt szereznek be – közölték egy kedd esti varsói sajtókonferencián.

A megállapodás értelmében a Centrica LNG Company brit cég 2018 és 2022 között szállítja az amerikai  palából nyert cseppfolyósított gázt (LNG) a lousianai Sabine Pass gázkikötőből az észak-lengyelországi Swinoujsciében tavaly létesített gázterminálba.

A  PGNiG kereskedelmi ügyekért felelős alelnöke, Maciej Wozniak szerint az ötéves szerződés alapján a visszagázosított LNG-ből mintegy 800 millió köbméter gázt nyernek majd. A beszerzési árat Wozniak Lengyelország számára „teljességgel előnyösnek és piacinak” minősítette.

Kilátásba helyezte, hogy a PGNiG az amerikai, valamint más partnerekkel is másfél éven belül több további, középtávú szerződést is kötne az LNG beszerzésére.  Ezek az ügyletek Lengyelország és a kelet-közép-európai országok diverzifikált gázszállítását biztosítanák, növelve „a történelmileg az orosz gáz uralta térség energiabiztonságát” – mondta Wozniak.

A jelenlegi ügyletet jóváhagyó amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a szerződés a kétoldalú üzleti kapcsolatokon kívül az energiabiztonságot is megerősíti. Az Egyesült Államok „elkötelezett amellett, hogy az olyan helytálló és hiteles szövetségesek, mint amilyen Lengyelország, biztos és diverzifikált energiaforrásokhoz jussanak” – szól a közlemény.

A swinoujsciei Lech Kaczynski gázkikötő, mely a tervezett észak-déli gázfolyosó csomópontját képezi, idén júniusban fogadta az első, egyszeri szerződés keretében megvalósított amerikai LNG-szállítmányt. A hosszabb távú szerződéskötést Donald Trump júliusi, a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozója alkalmából tett varsói látogatásakor helyezték kilátásba. Tovább

Swinoujsciéban eddig mindenekelőtt a katari gáz szállítmányait dolgozták fel. A terminál évi 5 milliárd köbméter kapacitással működik, Lengyelország évi földgázszükséglete (14 milliárd köbméter) mintegy harmadát tudja kielégíteni.

Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »