Franciaországba készül a lemondott libanoni kormányfő

Várhatóan 48 órán belül elhagyja Szaúd-Arábiát és Franciaországba utazik Szaad Haríri libanoni kormányfő, mielőtt hazatérne Bejrútba, hogy hivatalosan benyújtsa lemondását – közölte csütörtökön egy, a miniszterelnökhöz közeli forrás.

Haríri november 4-én Szaúd-Arábiából közvetített tévéadásban jelentette be, hogy leköszön tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert – szavai szerint – Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára. Libanoni kormánykörökben ezután az a hír terjedt el, hogy Harírit a szaúdi hatóságok kényszerítették lemondásra, és házi őrizetbe helyezték. A kormányfő kedden azt közölte, hogy két napon belül visszatér Bejrútba, de ez nem történt meg.

Emmanuel Macron francia államfő szerdán egy közleményben bejelentette, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Macron hozzátette, hogy a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel neki. Az említett forrás szerint Haríri várhatóan családjával együtt utazik Franciaországba.

Michel Aun libanoni elnök csütörtökön a Twitterre feltett üzenetében azt írta, reméli, véget ér az ország politikai válsága azzal, hogy Haríri elfogadta a francia meghívást. Az államfőhöz közeli források szerint Aun kijelentette: Libanon hű marad korábbi politikájához, amely szerint távol tartja magát a regionális konfliktusoktól, különösen azoktól, amelyek az arab országok között keletkeznek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek