Trump megtalálta a hangot Dutertével

Kiváló a kapcsolat az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek között – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy tárgyalt vendéglátójával, Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki államfővel hétfőn Manilában, ahol a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozója zajlik.

A megbeszéléssel kapcsolatban számos emberjogi csoport azt követelte Trumptól, hogy legyen kritikus tárgyalópartnerével szemben a Fülöp-szigeteki drogellenes hadjárattal járó öldöklés miatt, amelyben emberek ezreivel végeztek már.

Duterte a múlt héten nagy megbecsüléssel beszélt az amerikai elnökről, egyben előrevetítette: azt mondja majd Trumpnak, ha felveti az emberjogsértésekkel kapcsolatos témát, hogy ne foglalkozzon vele.

Az amerikai elnököt idén májusban számos bírálat érte azért, mert egy telefonbeszélgetésben dicsérte Dutertét, mondván, „nagy munkát” végzett az illegális kábítószer-kereskedelem felszámolása terén.

A Fülöp-szigeteki államfő szóvivője, Harry Roque azt mondta, hogy a találkozón egyáltalán nem említették az emberi jogok kérdését vagy a drogellenes hadjáratban elkövetett önkényes gyilkosságokat. Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára ezzel szemben arról számolt be, hogy a Fülöp-szigeteki drogellenes kampánnyal összefüggésben röviden felmerült az emberi jogok kérdése.

Roque hangsúlyozta: úgy tűnt, hogy Trump nagyon is elismerően nyilatkozott Duterte erőfeszítéseivel kapcsolatban. A két vezető találkozója szívélyes, baráti és nyílt volt. Szemmel látható volt, hogy mindkettőjüknek van valakije, akit nem tekintenek legjobb barátjuknak. „Egyforma érzéssel viseltetnek Barack Obama volt amerikai elnök iránt” – magyarázta a szóvivő.

A Fülöp-szigeteki elnök egyébként hétfőn az ASEAN-csúcs megnyitóján arról beszélt, hogy a találkozó remek lehetőséget teremt a régió és a világ szempontjából fontos kérdések megtárgyalására. Ezek között említette a terrorizmust és az erőszakos szélsőségességet, amelyek a békét, a stabilitást és a biztonságot veszélyeztetik a délkelet-ázsiai régióban, illetve annak határain túl.

Duterte éppen a múlt hónapban jelentette ki, hogy az országban sikerült legyőzni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez köthető lázadókat az ország déli részén fekvő Marawiban. Az öt hónapig tartó válságban az erőszakcselekményekben 1131 ember halt meg, köztük 919 feltételezett szélsőséges fegyveres, 165 katona és rendőr, illetve 47 civil.

A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét 1967-ben hívták életre. A dzsakartai központú regionális szervezetnek teljes jogú tagja a Fülöp-szigetek, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr, Brunei, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar és Vietnam, míg Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor megfigyelői státusszal rendelkezik.

Tisztviselők elmondták, hogy a mostani találkozón – amelyen az Egyesült Államok immár partnerországként van jelen – az észak-koreai nukleáris- és rakétaprogram jelentette fenyegetés, a Dél-kínai-tengeren kialakult területi viták kérdése, továbbá esetleg a mianmari Arakán államban kialakult humanitárius válság témaköre is napirendre kerül.

A tíz ASEAN-tagország vezetője előbb együttesen tartott ülést, majd külön-külön folytatnak megbeszélést az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az ENSZ képviselőivel.

Kapcsolódó cikkünk: Duterte nem lelkesedik Trump ajánlatáért

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »