Juncker kiállt a spanyol kormány intézkedései mellett

Nem sértik a jogállamiság elveit a madridi kormány intézkedései, éppen hogy azok járnak el törvénysértő módon, akik nem tartják tiszteletben a spanyol alkotmányos előírásokat – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a katalán függetlenségi mozgalom vezetőire utalva.

Juncker a VRT flamand közszolgálati televíziónak adott interjújában leszögezte: bízik a belga és a spanyol bíróságok függetlenségében, illetve abban, hogy Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és korábbi kormánya négy, szintén Belgiumban tartózkodó tagja tisztességes eljárásban fog részesülni.

A brüsszeli testület vezetője azon véleményének adott hangot, hogy a katalán válság nem európai szintű ügy, és megismételte korábbi kijelentését, miszerint a konfliktus kizárólag a spanyol alkotmányos és jogi kereteken belül rendezhető. Hozzátette, hogy a bizottság “óvatos álláspontot” képvisel a kérdésben, és ez talán nem szimpatikus mindenki számára, “az Európai Unió ugyanakkor olyan jogszabályokon alapul, amelyeket tiszteletben kell tartani”.

Szakértők rámutattak, hogy a katalán vezetők erőfeszítései eddig rendre kudarcot vallottak az ügy nemzetközi szintre emelését illetően, az Európai Unió ugyanis a jelek szerint szilárdan kiáll Madrid mellett.

A belga sajtó eközben arról számolt be, hogy megérkezett az a mintegy kétszáz katalán polgármester Brüsszelbe, akik a leváltott barcelonai kormány ott tartózkodó egykori tagjaival kívánnak megbeszélést folytatni, illetve fel szeretnék hívni a figyelmet Katalónia ügyére.

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen. A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és társai ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás