Az iraki haderő kezén egy kurd határátkelőhely

Irak központi hadereje kedden átvette az észak-iraki kurd autonóm régióból Törökországba vezető Halil Ibrahim határátkelőhely ellenőrzését – számolt be róla a Dogan török hírügynökség.

A török haderő egy héttel az észak-iraki kurdok szeptember 25-i függetlenségi népszavazása előtt, szeptember 18-án kezdett hadgyakorlatba a délkelet-törökországi Sirnak tartomány Silopi körzetében, mindössze néhány kilométerre a török oldalon Haburnak nevezett átkelőtől. A gyakorlathoz később iraki katonák is csatlakoztak.

Bagdad szeptember 25. óta követelte a kurd vezetéstől a szomszédos országok, köztük a Törökország felé vezető átkelőhelyek átadását. Irak központi kormánya figyelmeztette Erbílt: a Silopiban gyakorlatozó iraki katonák Törökország felől fogják átvenni Halil Ibrahimot.

A török és az iraki katonák kedden szirénahang kíséretében harckocsikkal és páncélautókkal haladtak át a haburi kapun. Az iraki kormányerők Halil Ibrahimnál a kurd régió zászlajának helyére kitűzték az iraki lobogót. A helyszínre látogatott Oszman al-Ganemi iraki vezérkari főnök és Ismail Metin Temel török altábornagy is. Az NTV török hírtelevízió közlése szerint az átkelő tizennégy év kurd fennhatóság után került ismét iraki kézre.

A határállomás átvételének hírét Binali Yildirim török miniszterelnök is megerősítette a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) keddi parlamenti frakcióülésén. Yildirim egyúttal jelezte: Ankara megállapodott a bagdadi kormánnyal egy másik határállomás kiépítéséről. Török sajtóinformációk szerint az egyik lehetséges átkelőhely a Haburtól 10 kilométerre nyugatra fekvő Ovaköy település. Onnan a kurd régió megkerülésével Tell-Áfáron keresztül vezetne az út az arab ország belsejébe. A török kormány Bagdaddal, Irak központi vezetésével fenn akarja tartani a kereskedelmi kapcsolatokat.

Ankara azért sújtja szankciókkal a kurd térséget, mert attól tart, hogy Észak-Irak esetleges önállósága felerősítené a Törökországban élő több mint tízmilliós kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. Szeptember vége óta nem közlekedtet repülőjáratokat Erbílbe és Szuleimáníjába, október közepén lezárta légterét a kurd régióba tartó és az onnan induló repülőgépek előtt.

Az észak-iraki kurdok szeptember végi népszavazásán a választók mintegy 92 százaléka az elszakadásra voksolt. Az iraki kormány alkotmánysértőnek nevezte a referendumot, és büntetőintézkedéseket léptetett életbe a kurdokkal szemben, illetve megkezdte a kurd erők kezén lévő, vitatott területek visszafoglalását.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek