Büntetés vár a katalán népszavazást elősegítő kormánytagokra

Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a spanyol állami főügyész a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

José Manuel Maza hétfőn Madridban tartott sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, hogy a katalán parlamentben múlt pénteken elfogadták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.

„Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én” – hangsúlyozta a katalán kormánytagokkal kapcsolatban a főügyész. Hozzátette: mivel tisztségükből már felmentették őket, a keresetet velük szemben a spanyol központi büntetőbírósághoz nyújtják be.

Madrid, 2017. október 30. José Manuel Maza spanyol állami főügyész sajtótájékoztatót tart Madridban 2017. október 30-án. (MTI/EPA/Ballesteros)

Madrid, 2017. október 30.
José Manuel Maza spanyol állami főügyész sajtótájékoztatót tart Madridban 2017. október 30-án. (MTI/EPA/Ballesteros)

A feloszlatott katalán parlament hét elnökségi tagja közül azokat érinti az állami főügyész bejelentése, akik döntéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a katalán törvényhozás elé kerülhessenek a függetlenségi folyamat előrehaladását célzó javaslatok.  Velük szemben a legfelsőbb bíróság folytathat eljárást, mivel ők december 21-ig, az előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

José Manuel Maza rövid nyilatkozatából az is kiderült, hogy az érintettekkel szembeni esetleges kényszerintézkedésekről majd a bíróságok döntenek az eljárás során. Az állami főügyész által ismertetett bűncselekmények közül a lázadás a legsúlyosabb, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés 30 év szabadságvesztés.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és feloszlatott kormányának néhány tagja eközben Brüsszelbe utazott hétfőn – adta hírül több katalán újság is.

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap a VTM flamand közszolgálati televíziónak azt mondta: Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné. Belga sajtóhírek szerint Carles Puigdemont néhány napja elképzelhetőnek nevezte, hogy szükség esetén menedékkérelmet nyújt be valamelyik európai ország nagykövetségén.

Lázadás bűncselekménye miatt Spanyolországban utoljára az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »