Mattis: az USA nem akar háborúzni Észak-Koreával

Az Egyesült Államok nem akar háborúzni Észak-Koreával, inkább nukleáris leszerelésére törekszik – jelentette ki pénteken az amerikai védelmi miniszter.

James Mattis a Koreai-félszigetet kettéválasztó Demilitarizált Övezetben (DMZ) található Panmindzsonban nyilatkozott. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábbi szavaira utalva úgy fogalmazott, hogy Washington célja nem a háború, inkább a Koreai-félsziget teljes körű, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan mentesítése az atomfegyverektől.

A miniszter az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un kormányát elnyomó rendszernek nevezte, amely éles ellentétben áll azzal, ami Dél-Koreában van, ahol virágzik a demokrácia és a szabad társadalom. Kiemelte, hogy a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat célja a diplomáciai megoldás elérése. Hozzátette, az Egyesült Államok kész arra, hogy katonai műveletet hajtson végre, ha Észak-Korea nem állítja le az Egyesült Államok egész területét elérő nukleáris töltet hordozására alkalmas rakéták fejlesztését.

Han Min Ku dél-koreai védelmi miniszter arról beszélt, hogy Phenjannak nem éri meg ilyen fegyvereket fejleszteni, hiszen „nem vetheti be” őket, de amennyiben mégis megtenné, akkor a dél-koreai és az amerikai haderő együttes megtorlásával fog szembesülni – mondta a tárcavezető. Arra szólította fel Phenjant, hogy a lehető leggyorsabban térjen vissza a Korea-közi párbeszédhez.

Mattis pénteken érkezett – hivatalba lépése óta immár második alkalommal – Dél-Koreába, egy nappal a két ország által évenként tartott, védelmi kérdéseknek szentelt tárgyalások kezdete előtt. A megbeszéléseken csatlakozik hozzájuk a két hadsereg vezérkari főnöke is. Megvitatják, hogy milyen további lépéseket tegyenek az észak-koreai válság rendezése érdekében, illetve milyen intézkedéseket hozzanak válaszul az észak-koreai nukleáris fegyverprogramra.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/AP/Yonhap

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »