Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra – mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be a Twitteren, hogy a huszonhetek elfogadták zárónyilatkozatukat a témában, amellyel jóváhagyták az EU-brit kereskedelmi tárgyalások „belső előkészítését”, hogy amennyiben sikerül haladást elérni a korábban lefektetett legfőbb kérdésekben, akkor a lehető leghamarabb megkezdhessék a majdani kapcsolatrendszerről szóló következő tárgyalási szakaszt.

Nyilatkozatukban a bennmaradó tagországok vezetői üdvözölték az eddigi előrelépést az állampolgárok jogainak terén, ugyanakkor rámutattak, megfelelő biztosítékokat kell nyújtani minden érintettnek, és kifejezetten kitértek rá, hogy az Egyesült Királyságnak el kell fogadnia az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány elutasít.

Elismerték, hogy történt „némi haladás” az ír-északír határ kérdésében, azonban kiemelték, azt várják, hogy London „rugalmas és ötletes” megoldási javaslatokkal álljon elő az „egyedülálló helyzet” rendezésére.

Mint írták, miközben az Egyesült Királyság azt közölte, hogy eleget fog tenni az EU-val szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségeinek, erről eddig nem érkezett konkrét javaslat Londonból.

A huszonhetek a munka folytatására szólítottak fel, hogy minél előbb rá lehessen térni a második szakaszra, és arról tájékoztattak, hogy a decemberi EU-csúcson ismét értékelni fogják a tárgyalások állását, és lehetőség esetén jóváhagyják az egyeztetések megkezdését a kereskedelmi kérdésekről és egy esetleges átmeneti időszakról.

May: Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni – jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról. A brit miniszterelnök sajtótájékoztatóján aláhúzta, a tanácskozáson egyértelművé tette, hogy nincs veszélyben az uniós költségvetési terv.

May előremutatónak nevezte a Brexit előrehaladásáról folytatott tárgyalásokat, noha megjegyezte, még sok részlet tisztázása maradt hátra, és ehhez szoros együttműködésre van szükség. Elmondta, egyetértés volt az uniós vezetőkkel abban, hogy a Brexit után sajátos megoldásokra lesz szükség Észak-Írország számára, ahol az Európai Unió külső határa húzódik majd.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »