Trükközött az USA a Lengyelországban állomásozó páncélos dandárok cseréjével?

Úgy vezényelt egy újabb teljes felszerelésű páncélos dandárt Lengyelországba az Egyesült Államok, hogy egy másiknak csak a személyi állományát vonta ki térségből, ami ellentétes az Oroszország és a NATO alapszerződésével – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön Moszkvában.

Konasenkov szerint az amerikai katonai vezetés a Zapad-2017 fedőnevű orosz-fehérorosz hadgyakorlat körül keltett hisztériát felhasználva, „csöndesen” teljes hadfelszereléssel vezényelte Lengyelországba az amerikai 2. páncélos dandár alegységeit, eközben pedig a lengyel és baltikumi állomáshelyeikről kirotált 3. páncélos dandár hadfelszerelését a helyszínen hagyta. A vezérőrnagy rámutatott, hogy e tankok és páncélozott harcjárművek legénységét két órán belül vissza lehet hozni a ramsteini amerikai támaszpontról.

„Ellentétben a NATO és az Egyesült Államok azon összes bejelentésével, hogy jelentéktelen erőket vontak össze az orosz határ közelében, oda de facto nem egy dandárt, hanem az Egyesült Államok fegyveres erejének egy gépesített hadosztályát vezényelték” – áll Konasenkov közleményében.

A tábornok szerint a balti országoknak és a lengyeleknek az állítólagos orosz fenyegetés miatt kitört hisztériája nem volt más, mint „csalárdul előadott tájékoztatási függöny” a Pentagon fenti műveletének elleplezésére. Konasenkov rámutatott, hogy a 2. amerikai dandárnak a 3. dandár által hátrahagyott haditechnikát – csaknem 90 Abrams páncélost, Paladin önjáró lövegeket és 140 Bradley páncélozott harcjárművet – kellett volna átvennie, hogy ne sérüljön az Oroszország és a NATO között 1997-ben megkötött alapszerződés.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke Facebook-bejegyzésben követelt magyarázatot a történtekre. „Figyelmeztetni szeretném a NATO-t, hogy a trükk nem sikerült, a manővert észrevettük, és szeretnénk érthető magyarázatot kapni erre a veszélyes lépésre, nem azon a szinten, hogy „Lengyelországban megijedtek a hadgyakorlattól”. Ne keverjük össze az okot az ürüggyel” – írta a szenátor.

A szeptember 14. és 20. között tartott, Moszkva által kizárólag védelmi terrorelhárító jellegűnek mondott Zapad-2017 hadgyakorlaton a hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 12 700 katona, valamint 680 harcjármű, 70 repülőgép és 10 hajó vett részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a Kalinyingrádi, a Leningrádi és a Pszkovi megyében. Moszkva mintegy 5500, Minszk pedig mintegy 7200 katonát mozgósított.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter október 6-án jelentette be, hogy az orosz egységek visszatértek állomáshelyeikre. Szavai szerint a hadgyakorlaton 50 ország 95 megfigyelője volt jelen.

A kétéves rendszerességgel megtartott gyakorlattal kapcsolatban több nyugati sajtóorgánum és politikus részéről az a vád fogalmazódott meg, hogy az igazából csak álcaként szolgál a Baltikum vagy Ukrajna elleni invázióhoz és arra valójában 100 ezer katonát mozgósítottak Oroszországban. Az ukrán katonai vezetés részéről elhangzott olyan állítás is, hogy az orosz egységek a manőverek után nem tértek vissza Fehéroroszországból.

Sojgu megfogalmazása szerint az orosz-fehérorosz hadgyakorlat példátlan tájékoztatási nyomás alatt folyt.

Kapcsolódó cikkünk: Nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Lengyelországban

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »