Hivatalos: mennek az amerikai Patriot rakéták Lengyelországba

A lengyel és az amerikai védelmi minisztérium képviselői aláírták a Patriot légvédelmi rakéták szállításáról szóló megállapodást – jelentették be csütörtökön Varsóban.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter közölte, hogy aláírták azt az emlékeztetőt, amelynek értelmében az amerikai kormány hozzájárul a legkorszerűbb Patriot típusú rakétarendszerek eladásához IBCS tűzvezetési rendszerrel és radarral együtt.

Az első ütegeket 2022-ben szállítják Lengyelországba, a rendszerek egy év alatt érik el a hadműveleti készültséget. Varsó nyolc rakétaüteget vásárol.

Macierewicz hangsúlyozta, hogy ez lesz a lengyel hadsereg legkorszerűbb rakétavédelmi rendszere, amely szavatolja az ország teljes biztonságát. Ezek a fegyverek hatékony ellensúlyt jelentenek majd a rövid hatótávolságú, Iszkander típusú orosz rakétákkal szemben.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter idén márciusban közölte, hogy Varsó az év végéig megállapodást kötne a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot rakétaütegek megvásárlásáról. A nyolc üteget a 30 milliárd zloty (mintegy 7,6 milliárd dollár) értékű, Wisla (Visztula) légvédelmi program keretében telepítik Lengyelországba. Bővebben

A Patriot rakétarendszerek beszerzését 2015 áprilisában az akkori lengyel elnök, Bronislaw Komorowski irányozta elő, bejelentve: Lengyelország az ukrán válság miatt felgyorsítja rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését. Az erre kiírt pályázat előkészítő szakaszát 2014 nyarán zárták le, a legnagyobb esélyes a Patriotokat gyártó amerikai Raytheon cég.

Kapcsolódó cikkünk: Belebukhatnak a lengyelek az új védelmi elképzelésekbe

Forrás: MTI/PAP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »