Végleg megbukott Dél-Korea elnöke

A dél-koreai alkotmánybíróság pénteken egyhangúlag jóváhagyta a korrupciós botrányba keveredett elnök eltávolításának a parlament által decemberben elkezdett intézményes folyamatát, így Pak Gun Hje kénytelen végleg lemondani tisztségéről.

Az alkotmánybírósági döntéssel a felfüggesztett elnök elveszíti a tisztségével járó büntetőjogi mentességét is, vagyis az igazságszolgáltatás számára lehetővé válik, hogy felelősségre vonja. A különleges ügyészség a 2013 februárja óta hivatalban lévő Pakot – az ország első női államfőjét – többek között korrupcióval, befolyással való üzérkedéssel és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja.

Az ügy főszereplője Pak bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil, aki kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, köztük a Samsungtól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött.

Az alkotmánybíróság döntését követően rögtön teljes készültségbe helyezték a dél-koreai főváros rendőrségét. A szöuli média jelentése szerint mintegy húszezer rendőrt mozgósítottak az alkotmánybíróság épülete és a közintézmények védelmére.

Az alkotmánybíróságnál Pak több ezer támogatója gyűlt össze, s az elnök végleges eltávolításának hírére egyesek megtámadták a rendőröket, és felmásztak a buszok tetejére, amelyekkel a hatóság körbevette a bíróság épületét.

Pak pártja a nap folyamán tudatta: „alázatosan elfogadják” az ítéletet. Az államfő szóvivője azt közölte, hogy Pak egyelőre – biztonsági okokból – nem hagyja el az elnöki rezidenciát, a Kék Házat. A hivatalából eltávolított államfőnek van egy magánrezidenciája Szöul egyik gazdag déli kerületében, Kangnamban, és ha távozik a Kék Házból, oda költözik majd a szóvivő tájékoztatása szerint. A szóvivő azt mondta, hogy Pak pénteken nem készül hivatalos közleményt kiadni a személyét érintő bírósági döntéssel kapcsolatban.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség arról is beszámolt, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán Pak nem részesülhet majd az elnököknek járó nyugdíjban. A volt államfők kiváltságairól rendelkező dél-koreai törvény szerint ha egy elnököt alkotmányos felelősségre vonást célzó indítvány keretében eltávolítanak hivatalából, a későbbiekben a testőrök biztosítását leszámítva semmilyen különleges bánásmód nem illeti meg.

Egy rendes körülmények között visszavonuló elnök nyugdíja éves fizetése 95 százalékának felel meg, eszerint Pak mintegy 12 millió vonos (nagyjából 3 millió forintos) havi juttatást élvezhetett volna nyugdíjas éveiben, a pénteki fejlemény miatt azonban most már neki is csak a jóval kisebb összegű, rendes állami nyugdíj jár, amelynek maximális értéke a jelenlegi kifizetések alapján havonta 1,9 millió von (mintegy 480 ezer forint).

A dél-koreai hadsereg eközben bejelentette, hogy az elnök leváltása nem befolyásolja a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer vitatott telepítését, amely hétfőn vette kezdetét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Han Min Ko védelmi miniszter pedig a feszültség miatt utasította a hadsereget: készüljenek fel arra, hogy megakadályozzanak minden észak-koreai provokációt, ha Phenjan ki akarná használni a Dél-Koreában kialakult instabil átmeneti állapotot. A kommunista Észak-Korea állami hírügynöksége tőle szokatlan gyorsasággal számolt be az ítéletről, s azt írta: Pak most már nem több, mint egy „közönséges bűnöző”.

Kisida Fumio japán külügyminiszter tokiói nyilatkozatában hangsúlyozta: országa a jövendő új dél-koreai elnökkel is szoros kapcsolatokat kíván kiépíteni, hiszen Tokió számára rendkívül fontos az együttműködés Szöullal az Észak-Koreával kapcsolatos problémák kezelésében.

Az Egyesült Államok szöuli nagykövetségének szóvivője a dél-koreai fejleményekre reagálva nyilatkozatában leszögezte: Washington továbbra is rendületlen szövetségese, barátja és partnere Dél-Koreának.

A törvények értelmében hatvan napon belül új államfőt kell választani az ország élére. A szakértők többsége szerint május 9-re írják majd ki a dél-koreai elnökválasztást, amelynek legfőbb esélyese a liberális Mun Dzse In emberi jogi aktivista, aki a legutóbbi, 2012-es voksoláson Pak fő riválisa volt.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »