Egyelőre megúszták a görögök az újabb válságot

Az eurócsoport pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodásra jutottak a görög adósságkezelő csomag következő részletéről, amely lehetővé teszi további 8,5 milliárd euró folyósítását Görögországnak.

Az eurócsoport tájékoztatása szerint a luxembourgi tanácskozáson részt vevő 19 ország minisztere és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának megállapodása szerint júliusban fizethetik a következő részletet, hogy Görögország képes legyen a tartozások teljesítésére egy újabb pénzügyi válság elkerülése érdekében.

A találkozó alkalmával Lagarde bejelentette, javasolni fogja, hogy a valutaalap is csatlakozzon Görögország nemzetközi hitelezőinek csoportjához, noha továbbra sem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke kijelentette: azt követően, hogy lehetővé vált a következő hitelkeret lehívása Görögország számára, az euróövezet pénzügyminiszterei egy pénzügyi stratégia kidolgozásán dolgoznak, amely majd lehetővé teszi Görögország számára, hogy ismét „saját lábára álljon” a 2018-ig tartó reformprogram ideje alatt. Elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap is készen áll arra, hogy több pénzügyi támogatást nyújtson Görögországnak adósságai kifizetéséhez. Egyes adósságelemek törlesztése akár 15 évvel is késleltethető, a visszafizetéseknél pedig figyelembe lehet majd venni Görögország aktuális növekedési szintjét.

Görögország nemzetközi hitelezői a csütörtöki megállapodás ellenére továbbra is megosztottak abban a kérdésben, hogyan kellene folytatni a hét évvel ezelőtt pénzügyi válságba került ország harmadik mentőcsomagjának programját.

A 86 milliárd eurós hitelcsomag finanszírozásában – az előző kettővel ellentétben – az IMF ez idáig nem vett részt, mert nem tartotta fenntarthatónak a görög adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazta a hitelezők csoportjánál. A hitelezők sorában a német kormány azonban az adósság elengedésének minden formáját elutasítja, a hitelfeltételek érvényesítése érdekében viszont kezdetektől fogva elengedhetetlennek tartotta az IMF részvételét a programban.

A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

Görögország és hitelezői május végén zárták le a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálatát, amivel megnyílt az út Görögország adósságszolgálatának enyhítése előtt. Az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei emellett engedélyezték a következő hitelrészlet, 10,3 milliárd euró átutalását. A csütörtöki, 8,5 milliárd euró folyósításáról szóló megállapodás, azzal a feltétellel jött létre, hogy a görög parlament módosítja a nyugdíjakkal, a privatizációval és a nemfizető hitelekkel kapcsolatos, nemrégiben elfogadott törvényeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »