Az USA-nak Katar alapvető fontosságú az IÁ ellen indított légicsapásokhoz

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Katar körüli blokád enyhítését sürgette pénteken Washingtonban, újságíróknak fejtve ki e témával kapcsolatos álláspontját.

Az amerikai diplomácia vezetője konkrétan Szaúd-Arábiának, Egyiptomnak és az Egyesült Arab Emírségeknek címezte a felszólítást. Leszögezte: Katar elszigetelésének sok káros következménye van, egyebek között a humanitárius problémák és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció terrorizmus elleni küzdelmét érintő kedvezőtlen hatások. A katari főváros, Doha közelében lévő al-Udeid légibázison ugyanis mintegy tízezer amerikai katona állomásozik, és innen indítanak légicsapásokat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

Tillerson hangsúlyozta: az Egyesült Államok térségbeli érdekei is sérülnek a blokád miatt, ezért elvárja, hogy a Perzsa-öböl menti államok azonnal tegyenek lépéseket az ott kialakult feszültség enyhítése érdekében. A miniszter Katarnak is “üzent”: leszögezte, hogy ugyan sokat tett a terroristák finanszírozásának akadályozásáért, de nem eleget.

Donald Trump amerikai elnök szerdán felajánlotta közvetítését a válság enyhítése érdekében, s azt javasolta, hogy a Fehér Házban egyeztessenek az érdekelt felek. A katari emír azonban elutasította ezt, mondván, hogy amíg országát a nemzetközi törvényeket felrúgva blokáddal sújtják, nem hajlandó Washingtonba utazni. Trump egy nappal korábban még azt írta a Twitteren Katarra utalva, hogy aki terroristákat támogat, annak a következményekkel is számolnia kell.

  • Korábban írtuk:

Az amerikai elnök közös sajtóértekezletet tartott pénteken román kollégájával, Klaus Iohannissal, és ezen erőteljesen bírálta Katart. Mint később kiderült, Trump a sajtótájékoztató előtt telefonon beszélt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, s nyomatékosította neki, hogy rendkívül fontosnak tartja az arab országok egységének megőrzését a Katar körül kialakult válságban. Szíszivel egyetértett abban, hogy valamennyi országnak végre kell hajtania a terrorizmus és a szélsőségesség visszaszorítása, illetve a terroristák finanszírozásának felszámolása érdekében a rijádi csúcsértekezleten elfogadott intézkedéseket.

Mint fogalmazott: Katar “történelmileg mindig is” a terrorizmus támogatója volt “nagyon magas szinten”, és szerinte eljött az idő, hogy felszólítsa az emírséget, azonnal fejezze be a terrorizmus finanszírozását. Majd hangsúlyozta, hogy reményei szerint elkövetkezett a “vég kezdete” a terrorizmus finanszírozásában, és ez éppen azon a rijádi csúcstalálkozón kezdődött el, amelyen a minap “barátommal, Szalmán királlyal”, vagyis a szaúdi uralkodóval és további mintegy ötven arab állam vezetőjével vett részt. A terrorizmusról szólva leszögezte: “egyetlen civilizált nemzet sem tűrheti el ezt az erőszakot és nem engedheti meg, hogy e gonosz ideológia elérje a partvidékét”.

Az amerikai védelmi minisztérium pénteken délután közleményt adott ki, és ebben Jeff Davis szóvivő leszögezte: a Katar körüli válság eddig nem érintette az Egyesült Államoknak az arab ország területéről az Iszlám Állam ellen indított hadműveleteit, de kialakulhat olyan helyzet, amely gátolja a katonai műveletek hosszú távú tervezését. Közleményében a szóvivő hangsúlyozta: Katar alapvető fontosságú az Iszlám Állam ellen indított légicsapásokhoz.

Forrás: MTI/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás