May nemzetközi megállapodást sürget a szélsőséges tartalmak ellen

Theresa May brit miniszterelnök szerint ha a nagy internetszolgáltató társaságok nem lépnek fel a radikalizáló hatású online tartalmak terjesztése ellen, a kormány fontolóra veheti olyan új intézkedési hatáskörök bevezetését, amelyekkel útját állhatja a hozzáférésnek e szélsőséges tartalmakhoz.

May a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának nyilatkozva kijelentette: azt a megoldást részesítené előnyben, ha a szélsőséges eszmék online terjesztése ellen nemzetközi megállapodás alapján bevezetett szabályozással lehetne fellépni, de ha ez nem sikerül, London egyedül is kész a cselekvésre.

Az interjúban a brit kormányfő hangsúlyozta: az internet ma „biztonságos teret nyújt” a terroristáknak a toborzáshoz. Theresa May szerint erre vall az is, hogy a szombati londoni merénylet elkövetői gyűlöletet terjesztő hitszónokok prédikációit hallgatták online felületeken, és ezekből merítették radikális nézeteiket.

May elmondta, fontos lenne, ha a nemzetközi közösség együtt tekintené át a kibertér szabályozását, mivel e virtuális tér a terrortámadások megtervezését segítő eszközzé vált. A brit miniszterelnök hozzátette: ha egy ilyen nemzetközi egyezmény nem bizonyul elérhetőnek, akkor kormánya fog beterjeszteni olyan törvénytervezetet, amely Nagy-Britanniát „a legbiztonságosabb online térséggé” teszi.

Theresa May már a londoni merénylet utáni hétvégi nyilatkozatában is leszögezte, nem szabad megengedni, hogy az iszlám szélsőségesség ideológiája bárhol biztonságban tenyészhessen, márpedig az internet, valamint az internetalapú szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalatok éppen ilyen teret biztosítanak ennek az ideológiának.

May szerint ezért Nagy-Britanniának együtt kell működnie a szövetséges demokratikus kormányokkal olyan nemzetközi megállapodások elérése végett, amelyek szabályozzák a virtuális teret a szélsőségesség és a merénylettervek terjesztésének megakadályozása érdekében.

A londoni terrortámadással kapcsolatos anyagaink:
Terror Londonban: a rendőrség és az elhárítás is ismerte az egyik elkövetőt
London: nem emelik a terrorkészültségi szintet és nem halasztják el a választásokat

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »