Saját szabályait sem tartja be az OPEC, tovább esik az olajár

Az olajpiacnak komoly kétségei vannak afelől, hogy az OPEC és Oroszország közötti termelési megállapodás elegendő lenne ahhoz, hogy egyensúlyba hozza az olajpiacot, az új források potenciális hullámával szemben – a WTI árfolyama már 47 dollár alatt jár.

Az OPEC tagállamai és Oroszország múlt hét csütörtökön annak reményében hosszabbították meg termeléskorlátozási megállapodásukat, hogy az segíteni fog az olajpiac stabilizálásában és a tervezett 60 dollár körüli olajár elérésében. A kereskedők azonban úgy tűnik, hogy a találkozó után inkább short pozíciókat vettek fel, az olajár ugyanis már a bejelentés után esésnek indult, 49 dollár alá esett, ma délelőtt pedig már a 47 dollár alatti szinteken járt a kereskedés.

„A találkozó sokkal nagyobb bukás volt, mint azt az emberek gondolják. Líbia, Irán vagy Nigéria nem részei a termeléskorlátozási megállapodásnak, így nincsen számukra limit” – mondta John Kilduff, az Again Capital társtulajdonosa.

Líbia már naponta átlagosan 500 ezer hordó nyersolajat termelt ebben az évben, ami 200 ezerrel több a tavalyi egész éves átlagnál, ráadásul a termelési szint tovább nő, májusban már elérte a napi 800 ezer hordót.

Így Szaúd-Arábia és Oroszország szinte hiába jelentette be, hogy az OPEC és a nem-OPEC termelők 2018 márciusa után is folytatni tervezik együttműködésüket, sőt intézményesíteni is szeretnék az együttműködés kereteit, ha valójában egyáltalán nem csökken az az olajmennyiség, ami végül a világpiacra jut.

Még a legnagyobb olajtermelőknek is szükségük van a magasabb árra, hogy biztosíthassák költségvetésüket, de amíg az OPEC-en belül sincs teljes konszenzus és ilyen-olyan indokokkal egyes országok kibújhatnak a korlátozások alól, addig nem sok esély van az árak tartós emelkedésére.

Nigéria és Líbia esete azt mutatta meg, hogy korábbi problémáik ellenére képesek visszaállítani a termelést magasabb szintekre, ami a jövőben Venezuela számára is létkérdés lehet. A dél-amerikai ország ugyanis hiába rendelkezik a világon a legnagyobb ismert olajkészletekkel, gazdasági nehézségeik miatt a kitermelési szintjük 20 éves mélypontra esett vissza. Mivel azonban más bevételi forrásuk nincs, idővel muszáj lesz nekiállniuk a technológiai korszerűsítésnek és akkor újabb ország öntheti olaját nagy mennyiségben a piacra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az OPEC számára további fenyegetést jelent az Egyesült Államok palaolaj-kitermelése, hiszen a folyamatosan fejlődő technológia biztosítja számukra a termelés nagy ütemű növelését, ezáltal pedig egyre alacsonyabb árakon válik nyereségessé a termelés.

Azaz míg korábban az OPEC-országok csak 60-70 dolláros olajárnál szembesültek azzal a problémával, hogy az amerikai palaolaj-kitermelés érzékelhető konkurenciát jelent, mára ez a szint már inkább 50 dollár körül lehet. Az Egyesült Államok jelenleg napi 9,3 millió hordónyi olajat termel ki, és hacsak az árak nem esnek tovább drasztikusan, év végére rekordszintre is nőhet a termelés.

Fentiek fényében pedig egyszerűen nem megengedhető az, hogy az OPEC a saját maga által felállított szabályokat sem tartja be. Májusban az OPEC napi 32,22 millió hordó olajat termelt, 250 ezerrel többet, mint az előző hónapban és így napi 470 ezer hordóval lépte túl az idén januártól követett termelési korlátját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »