Összefog Spanyolország és Portugália

Spanyolország és Portugália közös, „határokon átívelő” projektekkel készül a következő, 2020 utáni uniós költségvetési ciklusra – egyebek mellett erről született döntés a két ország kormányának kedden zárult kétnapos csúcstalálkozóján a portugál Vila Realban.

Az Ibériai-félsziget országai között kötött megállapodás értelmében közös munkacsoportot hoznak létre, amely kidolgozza az uniós források elnyerésére irányuló együttműködési program részleteit.

A tervezett közös projektek között szerepel infrastruktúra-fejlesztés, tudományos-kutatási együttműködés, valamint a biztonságot, és az oktatást érintő partnerség.

„A határ ne egy választóvonal legyen, hanem egy csatlakozási pont” – fogalmazott az eseményt lezáró sajtótájékoztatón Antonio Costa portugál kormányfő.

A hét spanyol és nyolc portugál miniszter részvételével zajló csúcstalálkozón összesen nyolc együttműködési megállapodást írtak alá, amelyek számtalan területet érintenek.

A vezetők ezek közül kiemelték, hogy 2021-től három új, teljesen villamosított vasúti vonal köti majd össze Spanyolországot és Portugáliát. A vonalak alkalmasak lesznek a nagysebességű vonatok közlekedtetésére is, és ez „engedi lerövidíteni az időt a személy- és áruszállításban” – mondta Mariano Rajoy, spanyol kormányfő.

Megállapodtak emellett például arról is, hogy a két ország közösen fogja népszerűsíteni a spanyolországi Santiago de Compostelába vezető, és a portugáliai Fátimába vezető zarándokutakat.

Mariano Rajoy szerint a két dél-európai ország átvészelte a gazdasági krízis „kemény megpróbáltatásait”, és méltatta az ennek érdekében hozott reformokat. Továbbá hangsúlyozta a szoros spanyol-portugál gazdasági kapcsolatokat, amelyek az elmúlt évben 28 milliárd euró értékű beruházást eredményeztek a két ország között.

Antonio Costa az erős gazdasági kapcsolatokról szólva azt emelte ki, hogy Portugália többet exportál Spanyolországba mint Németországba és Franciaországba összesen, míg Spanyolország több árut ad el Portugáliának mint az egész Dél-Amerikai kontinensnek. Mint mondta, a cél, hogy együtt legyenek még erősebbek mind az európai, mind a globális piacon.

A találkozón a kormányfők megvitatták a Brexittel kapcsolatos álláspontokat. A jobboldali spanyol, és a baloldali portugál vezetés is elkötelezett az európai projekt megerősítése mellett. Korábbi nyilatkozataikban már hangsúlyozták: a jelenlegihez leginkább hasonlító kapcsolatot szeretnének fenntartani a szigetországgal a jövőben is.

Az Ibériai-félsziget két országának vezetése 29. alkalommal tekintette át a legfontosabbnak ítélt közös ügyeket. A találkozókat évente tartják, tavaly azonban a spanyol belpolitikai krízis miatt elmaradt, mivel az ország élén nem volt teljes jogkörrel rendelkező kormány.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »