Az ENSZ-főtitkár figyelmeztette a fegyverszállító országokat

António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön a fegyvereladások ellenőrzésének szigorítását kérte a fegyvert szállító országoktól, tekintettel – többek között – azokra a civilekre és kórházi létesítményekre, amelyek rendszeresen válnak támadások célpontjaivá a jelenlegi fegyveres konfliktusokban.

„Arra kérem a fegyverszállításban érintett országokat, hogy tanúsítsanak nagyobb felelősséget, és gondolják át; milyen lehetséges következményekkel jár a fegyverek eladása mind az emberi élet, mind közös biztonságunk számára” – mondta Guterres az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Az ENSZ legmagasabb döntéshozó szerve csütörtökön tartott rendkívüli ülést, melynek fő témája a konfliktusokban érintett polgári lakosság, azon belül pedig az egészségügyi intézmények és annak dolgozóinak védelme volt.

Dacára annak, hogy tavaly májusban például Oroszország és az Egyesült Államok közös nyilatkozatban szólította fel a szíriai polgárháborúban részt vevő feleket a civil lakosság, valamint az egészségügyi intézmények elleni támadások beszüntetésére, a civilek helyzete azóta sem javult.

Továbbra is rendszeres visszaélésekről számolnak be Szíria mellett az olyan konfliktus sújtotta országokból, mint Irak, Afganisztán, Jemen, vagy Dél-Szudán. „Összességében nem sok minden változott, az egészségügyi intézmények és dolgozói elleni támadások továbbra is folytatódnak. Senkit sem kímélnek” – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár.

A WHO adatai szerint 2016-ban legalább 20 konfliktustól sújtott országban jegyeztek fel támadásokat egészségügyi létesítmények és azok személyzete ellen.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/EFE

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »