Észak-Korea lassan kész a ballisztikus rakéták sorozatgyártására

Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával – jelentette hétfő hajnalban az ország hírügynöksége, a KCNA. Phenjan később azt állította, hogy a szóban forgó rakéta a teszt alapján kész a hadrendbe állításra és a tömeggyártásra.

A KCNA tudósításából az derül ki, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor maga adta ki a parancsot az új típusú, Pukgukszong-2 rakéta elindítására az ország középső részén található Pukcsang közeléből vasárnap, és megszemlélte a kísérletet. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el, és mintegy 500 kilométeres távolságra repült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba – írta a hírügynökség.

A KCNA hétfőn idézte Kim Dzsong Unt, aki azt mondta: a Pukgukszong-2 az előző napi kísérlet eredménye alapján kész a hadrendbe állításra és a sorozatgyártásra. A Mindzsu Dzsoszon című lap pedig azt írta, hogy az ország ezekkel a lépésekkel Donald Trump amerikai elnök egyre ellenségesebb politikájára válaszol.

Dél-koreai katonai szakértők szerint a diktatúra februárban is ezzel a típussal kísérletezett, és a Pukgukszong-2 nemcsak szárazföldről, hanem tengeralattjáróról is indítható.

A nemzetközi közösség már több büntetőintézkedést hozott a bezárkózó ország ellen kísérleti atomrobbantásai és ballisztikusrakéta-indításai miatt.

A kínai kormány elítélte az észak-koreai hatóságokat a rakétakísérlet miatt. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján kijelentette: „Kína ellenzi, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rakétaindításokkal sértse meg az ENSZ BT határozatait, miután nagyon összetett és nem egyértelmű a helyzet (a régióban)”. Hozzátette, hogy mindenkinek tartózkodni kell az olyan cselekedetektől, amelyek tovább fokoznák a feszültséget a térségben. Peking kész tevékenyen hozzájárulni a helyzet normalizálásához a Koreai-félszigeten – tette hozzá a szóvivő.

Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára azt mondta, Tokió semmiképpen nem tűrheti el a rakétaindítást, az újabb és újabb provokatív észak-koreai kijelentéseket és cselekedeteket. „El kell apasztani Észak-Korea valutabevételeit és megakadályozni a nukleáris rakétafejlesztésekkel összefüggő szállításokat és műszaki ismeretek átadását, leállítandó az ország nukleáris fejlesztési programját” – mondta a főtitkár.

Li Duk Heng, a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője azt mondta, Szöul határozottan válaszol bármilyen észak-koreai provokációra. „Nem lenne kívánatos ugyanakkor megszakítani a két ország kapcsolatait” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Yonhap/AFP/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »