Elképesztő összegeket költenek a kínaiak aranyvízumokra

Több mint százezer kínai legalább 24 milliárd dollárt (csaknem hétezermilliárd forintot) költött az elmúlt évtizedben úgynevezett aranyvízum-programokra világszerte, amelyek letelepedési lehetőséget kínálnak befektetésért cserébe – derült ki az AP amerikai hírügynökség keddi beszámolójából.

A kínaiak leghőbben áhított célpontja az Egyesült Államok, amely legalább 7,7 milliárd dollárt (több mint kétezermilliárd forintot) szerzett ennek köszönhetően és több mint 40 ezer vízumot állított ki kínai befektetőknek és családjaiknak az elmúlt tíz évben.

Kína felemelkedése több millió középosztálybeli családot hozott előnyös helyzetbe. Ugyanezek a családok azonban fuldokolnak a nagyvárosi szmogban, szenvednek a kőkemény oktatási rendszertől, miközben egyes metropoliszokban a tíz évvel korábban szerzett lakások ára megtriplázódott, így tulajdonosaik könnyedén aranyvízumra válthatják azokat.

Az AP 13 országra kiterjedő, a 2007 és 2017 közötti időtartamot felölelő információi szerint a legtöbb kínai az Egyesült Államok vitatott, csalási ügyekben is gyakran szereplő EB-5 programjába fektet be, de előkelő helyen áll körükben Portugália, amely legalább 1,7 milliárd dollárt (csaknem 500 milliárd forintot) szerzett kínai befektetőktől az elmúlt négy évben, akik igyekeznek hasznot húzni a dél-európai ország zuhanó ingatlanáraiból. Görögország és Spanyolország is hasonló lehetőségeket kínál. Mindhárom ország kínaiaknak adta ki a legtöbb vízumot az elmúlt években.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »