Valamelyik légierő megint lecsapott Szíriában

Egyelőre nem tudni, ki a felelős az iraki határ közelében lévő területek bombázásáért, helyi aktivisták szerint az Egyesült Államok vezette koalíció harci repülőgépei mértek csapásokat egy bukamali mecsetre és a környező házakra, ahol sok civil is életét vesztette.

Legalább 32 civil esett áldozatul az elmúlt két nap során Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő Bukamal város és Akajirsi település ellen végrehajtott légicsapásoknak – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet hétfőn.

A javarészben dzsihadisták ellenőrizte kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány helyi aktivistái szerint az Egyesült Államok vezette koalíció harci repülőgépei mértek csapásokat egy bukamali mecsetre és a környező házakra. Omar Abu Laila, a Deir-ez-Zór 24 nevű aktivistacsoport tagja elmondta: a légitámadás legalább 20 civil életét követelte, és 15 lakás semmisült meg. Az OSDH ugyanakkor úgy tudja: legkevesebb 23 polgári személy halt meg és rajtuk kívül iszlamisták is életüket vesztették.

A szíriai állami televízió hétfőn jelentette, hogy sikerült befejezni Damaszkusz északkeleti negyedének az evakuálását. Az OSDH úgy tudja: a nap folyamán több száz ellenzéki fegyveres hagyta el a kerületet. A damaszkuszi tartományi kormányzó hozzáfűzte: Kabúnban nincsenek többé szélsőségesek, a szíriai kormány és képviselői minden felkelőt terroristának tekintenek.

A szíriai rezsim és a felkelők között létrejött megállapodás értelmében a lázadó fegyvereseket Damaszkusztól keletre fekvő területekre, vagy az északnyugati fekvésű Idlíb tartományba szállítják. Vasárnap a szíriai állami média szerint több mint 2000 felkelő és családtagjaik hagyhatták el Kabúnt.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja hétfőn egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának képviselői és a szíriai ellenzék között folytatott genfi béketárgyalások komolyak. Megerősítette: a rezsim delegációja azért van itt, hogy dolgozzon a szíriai válság politikai rendezését szolgáló tanácskozások május 16-án induló, négynapos újabb fordulóján, amelyen a küldöttségek várhatóan ismét nem közvetlenül tárgyalnak majd egymással.

A világszervezet diplomatája elutasította, hogy kommentálja Aszadnak az ONT fehérorosz tv-csatornának adott csütörtöki interjúját, amelyben a damaszkuszi rezsim vezetője puszta látványosságnak nevezte a genfi tárgyalásokat.

A szíriai elnök szerint az egyeztetéseknek semmi kézzelfogható eredménye sincs, és mindössze a sajtó képviselőinek találkozójául szolgál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek