Októberre várható az osztrák előrehozott választás

Alexander Van der Bellen elnök hétfőn kiadott közleményében hangsúlyozta: az ország arra vár, hogy mielőbb megegyezés jöjjön létre a kormány új összetételéről, valamint az előrehozott választás új időpontjáról.

Az államfő figyelmeztette a pártokat, hogy mindig az ország érdeke álljon a pártpolitikai taktikázás felett. Tájékoztatása szerint a gazdaság fellendülőben van, a munkanélküliségi mutatók visszaestek, ezért mindezt nem szabad veszélyeztetni könnyelmű döntésekkel.

Sebastian Kurz külügyminiszter, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vasárnap megválasztott elnöke és Christian Kern osztrák kancellár, a koalíció nagyobbik pártjának, az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ) elnöke hétfőn külön-külön megbeszélést folytatott az államfővel.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Keménykezű fővezért kapott az Osztrák Néppárt, romokban a koalíció

Van der Bellen ígéretet kapott a két politikustól arra, hogy a helyzettől függetlenül tovább folytatják a kormányzati feladatok végrehajtását. Kérésére a múlt héten lemondott Reinhold Mitterlehner addig tölti be az alkancellári és a miniszteri posztot, míg nem döntenek az utódjáról.

Az osztrák kancellár hétfőn bemutatta Sebastian Kurz külügyminiszternek azt a tíz pontból álló kormányzati projekttervet, amelyet az előrehozott választásokig meg szeretne valósítani, ezek között szerepel a munkanélküliség elleni küzdelem és az oktatásügyi reform is.

Reinhold Mitterlehner a múlt héten jelentette be, hogy május 15-i határidővel lemond minden tisztségéről. Mitterlehner a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt elnöke volt, betöltötte a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszteri és az alkancellári posztot.

Törés az osztrák kormánykoalícióban

A délután folyamán az ellenzéki pártok vezetői együttes tanácskozást is tartottak, hogy kialakítsák közös álláspontjukat az előrehozott választásról.

A pártvezetők megállapodtak abban, hogy feltehetőleg szerdán az előrehozott választásra vonatkozó közös indítványt nyújtanak be a parlamentnek. A választás pontos időpontjáról még egyeztetnek, de feltehetőleg október 8-i vagy 15-i dátum mellett határoznak majd. Az ÖVP és az SPÖ frakcióvezetője is támogatásáról biztosította az indítványt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »