Az oroszok kizárták az amerikai légierőt Szíria biztonsági övezeteiből

Lezárták az Egyesült Államok vezette katonai koalíció harci gépei elől a szíriai lakosság védelmében létrehozandó biztonsági övezetek légterét – jelentette ki pénteken Asztanában Alekszandr Lavrentyev, az orosz elnök szíriai rendezés ügyében illetékes tanácsadója.

Lavrentyev szerint a “feszültségcsökkentés övezeteiben” légierő, különösen a koalícióé, nem lehet jelen, sem előzetes értesítéssel, sem anélkül. Mint mondta, a koalíciós gépek bevetésének egyetlen terepe az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc lehet Rakkánál, valamint más Eufrátesz-menti településeknél, így Deir ez-Zórnál.

“Ami a feszültségcsökkentés övezeteiben való tevékenységüket illeti: jelenleg azok mindegyikét lezárták a berepüléseik elől” – jelentette ki a kazah fővárosban tárgyaló orosz küldöttség vezetője.

Lavrentyev elmondta, hogy ez a kitétel nem szerepel ugyan a biztonsági övezetek létrehozásáról szóló orosz-török-iráni memorandumban, de a harci gépek átrepülése megszűnik ezen területek fölött. Leszögezte, hogy Oroszország a megállapodás betartásának garantálójaként szigorúan ellenőrizni fog minden tevékenységet ezen a téren.

Szavai szerint a “feszültségcsökkentés övezeteinek” létrehozásához nincs szükség ENSZ BT-határozatra, Moszkva mégis számít a világszervezet legfőbb politikai döntéshozó testületének támogatására. Mint mondta, az asztanai formátum önálló mechanizmus, amelynek három kezes országa képes az önálló döntéshozatalra és annak ellenőrzésére is.

Asztanában csütörtökön írták alá a biztonsági övezetek létrehozásáról rendelkező orosz-török-iráni memorandumot. Ennek értelmében négy biztonsági övezetet hoznak létre a civil lakosság védelmére Szíria északi, középső és déli részében. Ezekben az övezetekben, amelyeket Idlíb tartományban, a Homsz városától északra eső térségben, Kelet-Gútában, és az ország déli felében alakítanák ki, a memorandum szerint szombattól felfüggesztik a harci cselekményeket.

Lavrentyev pénteken azt is kijelentette: Moszkvának megcáfolhatatlan bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy az április 4-i Hán Sejkún-i vegyifegyver-támadás provokáció volt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás