Az USA szövetségeseit bombázza a török légierő Szíriában

A török hadsereg pénteken bejelentette, hogy  a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szervezet tizenegy tagját semlegesítette az észak-szíriai állásaik ellen intézett bombázásokban.

A török fegyveres erők közleményükben jelezték, hogy csütörtök hajnalban Törökország délkeleti Sanliurfa tartományát aknavetőkkel lőtték a YPG ellenőrzése alatt álló szíriai oldalról, a hadsereg ezt megtorlandó intézett támadásokat a szervezet állásai ellen. A török hadsereg jelentése szerint a csütörtöki válaszcsapásaikban a YPG három harcosa vesztette életét.

Legutóbb keddre virradóra mértek légicsapásokat török harci repülőgépek kurd harcosok állásaira Észak-Irakban és Szíria északkeleti részén – a hadművelet célja a kurd harcosok, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok Törökországba való bejuttatásának megakadályozása volt a török hadsereg álláspontja szerint.

Washington a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyvereseit támogatja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban, miközben Ankara az YPG-t terrorszervezetnek tekinti. Ankara szerint az YPG a Törökországban szakadár felkeléseket folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága.

Az Irakban és Szíriában harcoló kurd erők ellen elkövetett török légitámadások miatt Washington már számos alkalommal bírálta Törökországot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply