Megvádolták a tengeren tevékenykedő civil szervezeket Olaszországban

Olasz ellenzéki pártok felszólították Marco Minniti belügyminisztert, hogy számoljon be a parlamentben a Földközi-tengeren tevékenykedő nem kormányzati szervezetek (NGO) szerepéről, miután egy államügyész több segélyszervezetet azzal vádolt, hogy a menekültek mentése során líbiai embercsempészekkel működnek együtt.

„Gondoskodni fogunk arról, hogy napvilágra kerüljön a menekültdrámán meggazdagodó NGO-k piszkos játéka” – jelentette ki az ellenzéki, idegenellenes Északi Liga párt szenátusi frakcióvezetője, Gian Marco Centinaio. Felszólította a belügyminisztert, hogy a parlament előtt tegyen jelentést az NGO-k ellen zajló vizsgálatról.

„Bizonyítékaink vannak arra, hogy közvetlen kapcsolatok vannak egyes nem kormányzati szervezetek és líbiai embercsempészek között” – állította Carmelo Zuccaro szicíliai ügyész a La Stampa című lap vasárnapi számában nyilatkozva. Ez nem vonatkozik szerinte olyan nagyobb segélyszervezetekre, mint az Orvosok Határok Nélkül (MSF) vagy a Mentsük Meg a Gyermekeket (Save the Children), de például a máltai Moas vagy német segélyszervezetek esetében, amelyek többségben vannak, más a helyzet.

Az Északi Liga már panaszt nyújtott be az olasz igazságügyi hatóságokhoz, hogy indítsanak vizsgálatot az NGO-k földközi-tengeri szerepére vonatkozóan. A párt illegális bevándorlás elősegítésével, embercsempészettel és gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítja az említett segélyszervezeteket.

  • Cikkeink a témában:

Hasonló politikai állásponton van a Beppe Grillo vezette ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) is. A tömörülés az európai uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex egyik jelentésére hivatkozik, amelyben az ügynökség azzal vádolta az NGO-kat, hogy kapcsolatban állnak az embercsempészekkel. „Egy Frontex-jelentés a segélyszervezeteket még azzal is vádolta, hogy bűnözőket vettek hajóik fedélzetére. Szeretnénk tudni, hogy ki finanszírozza ezeket az NGO-kat és hajóikat, amelyek az egész földközi-tengeri térségben cirkálnak, hogy a menekülteket Olaszországba vigyék” – mondta Luigi Di Maio, az M5S egyik vezető politikusa, az olasz képviselőház alelnöke.

Di Maio kijelentésével baloldali pártok éles bírálatát vonta magára. „Grillo és Di Maio az új jobboldal képviselői” – mondta Angelo Bonelli, a Zöldek koordinátora, aki idegenellenes kampánnyal és szavazatfogással vádolta az ellenzéki pártot a június 11-i helyhatósági választások előtt. Ezen a napon több mint ezer településen, köztük olyan nagyvárosokban mint Verona, Palermo és Genova járulnak urnához az olasz választók.

Jelenleg legalább tíz nem kormányzati szervezet tevékenykedik a Földközi-tengeren Líbia partjainak közelében, köztük olyanok, mint a Jugend Rettet, a Sea Watch, Sea-Eye, LifeBoat és az SOS Mediterranée.

Forrás: MTI/APA

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »