Az EU és Svájc rendezné kapcsolatát

Az Európai Unió és Svájc várhatóan az év végéig megköti azt a keretmegállapodást, amely a felek közti kapcsolatokat jelenleg szabályozó mintegy 120 szerződés helyébe léphet majd – jelentették be csütörtökön Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Doris Leuthard svájci államfő megbeszélése után.

“Nagy erőkkel fogunk dolgozni azon, hogy a keretmegállapodást az év vége előtt megkössük, és megoldjuk az összes vitás ügyet” – mondta Juncker a tanácskozás után. Doris Leuthard is bizakodóan nyilatkozott a találkozó után, és kiemelte, hogy a technikai egyeztetések valamennyi vitás területen megkezdődhetnek.

A fontos kereskedelmi partnereknek és közeli politikai szövetségeseknek számító EU és Svájc kapcsolata 2014-ben vált hűvössé, miután az alpesi ország lakói egy népszavazáson a bevándorlási szabályozás szigorítását támogatták. Svájc – bár nem EU-tagállam – külön megállapodásoknak köszönhetően hozzáfér az unió belső piacához, így számos területen igazodnia kell az uniós jogszabályokhoz, egyebek mellett a személyek szabad mozgását garantáló törvényekhez is.

Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, hogy nem szabad egybemosni az EU-ból kiválni készülő Egyesült Királysággal folytatandó, illetve a Svájccal folyamatban lévő tárgyalásokat, mert két teljesen különböző eljárásról van szó.

  • Cikkeink a témában:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás