Televíziós vitával növelhetik szavazótáborukat a francia elnökjelöltek

Továbbra is a függetlenként induló Emmanuel Macrron volt szocialista gazdasági miniszter és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke áll fej fej mellett az élen a húsz nap múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójának esélyeit mérő felmérésekben.

A március 30. és április 3. között 2232 francia választópolgár megkérdezésével az Ifop közvélemény-kutatóintézet által készített felmérés szerint Emmanuel Macron 26 százalékot érne el, ha most tartanák az első fordulót, míg Marine Le Penre a szavazók 25,5 százaléka adná a voksát. A volt gazdasági miniszter stagnál a legutóbbi felmérés óta, a Nemzeti Front elnöke fél százalékot javított.

Az alapvető változás az elmúlt egy hónapban a választói táborok stabilizálódása volt. Emmanuel Macron támogatóinak már 64 százaléka állítja azt, hogy végleges a választása, míg egy hónapja még csak 47 százalékuk gondolta ezt. A legbiztosabb választói tábora Le Pennek van az összes jelölt közül, mintegy nyolcvan százalékos.

A vezető páros mögött továbbra is 17 százalékkal áll a harmadik helyen a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt ügyészségi eljárás alá került Francois Fillon konzervatív jelölt, aki miután a botrány január végi kitörését követően több mint tíz százalékot esett vissza a felmérésekben, jelenleg stagnál, így a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni a második fordulóba.

A felmérés szerint a május 7-i második fordulóból Macron kerülhet ki győztesen 60 százalékos támogatottsággal a 40 százalékot elérő Le Pennel szemben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az elnökjelöltek kedd esti legalább három és fél órás televíziós vitáján először mérkőzik meg egymással mind a 11 jelölt. A BFM és C-News (korábbi I-télé) hírcsatornák közös műsorába az első, közel 10 millió tévénéző által követett vitán szereplő öt, legalább tíz százalék feletti támogatottsággal rendelkező jelölt mellett a hat, úgynevezett kis jelölt is meghívást kapott, azaz Le Pen, Macron, Fillon, a szocialista Benoit Hamon és radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon mellett ott lesz két jobboldali szuverenista jelölt, Nicolas Dupont-Aignan és Jacques Cheminade, a párt nélküli, centrista Jean Lassalle képviselő, valamint a kommunista Nathalie Arthaud és a trockista Philippe Poutou, az Új Antikapitalista Párt jelöltje is.

Miközben várhatóan a favoritnak számító Emmanuel Macron áll majd a riválisai céltáblájában, a hat, alig 1-2 százalékos támogatottságú jelölt elsősorban saját magát szeretné megismertetni a nagyközönséggel a vitában, amelynek három fő témája a munkahelyteremtés, a közbiztonság és a francia szociális modell lesz. A műsorban azonban kevés lehetőség lesz a tényleges vitázásra, hiszen mindegyik jelöltnek összesen negyedóra áll rendelkezésre a megszólalásra, általában másfél perces időkeretekben.

Az esélyes jelölteknek azonban a legfontosabb, hogy meggyőzzék a választókat, ugyanis a franciáknak még közel negyven százaléka bizonytalan, s egyharmaduk abban sem biztos, hogy részt vesz az elnökválasztáson, ami Franciaországban pedig a legfontosabb szavazásnak számít, s amely általában a franciák 80-85 százalékát mozgósítja.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »