Folyik a gázár-vita Minszk és Moszkva között

Fehéroroszország nem ismeri el, hogy tartozna Oroszországnak az onnan kapott földgázért, ugyanakkor kész az ártárgyalások folytatására a vita megoldása érdekében – jelentette ki Vlagyiszlav Szicsevics, a fehérorosz kormány szóvivője pénteken Minszkben.

Egy nappal korábban Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter közölte, hogy nem tudtak megállapodni a konfliktus rendezéséről, és hogy Moszkva szerint Minszk 700 millió dollárral tartozik az orosz gázért. Novak szerint a fehéroroszok akkor törlesztenék adósságukat, ha Oroszország kedvezményeket adna az árból, illetve rugalmasabb lenne a fizetési határidő.

Szicsevics bírálta az orosz miniszter nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy Minszk nem tekinti adósságnak az orosz követelést. A fehérorosz szóvivő szerint a feleknek tartania kellene magát az árképzésről 2011 novemberében megkötött kétoldalú kormányközi megállapodáshoz és az ahhoz kapcsolódó szabályozásokhoz, vagy pedig egyeztetnie kellene a szerződés kölcsönösen elfogadható módosításához.

A gázár-vita tavaly májusban kezdődött, amikor a fehérorosz kormány közölte, hogy számításai szerint körülbelül a dupláját fizeti a gázért az általa méltányosnak tartott, ezer köbméterenkénti 73 dollárnak. Minszk ezt követően a saját kalkulációi alapján kezdett el törleszteni, Moszkva pedig csökkentette a szállítást és sürgetni kezdte az általa adósságnak tekintett összeg megtérítését.

Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a tervek szerint hétfőn Szentpéterváron találkozik, a megbeszélések egyik fő témája a gázvita rendezése lesz.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Globális vészhelyzet alakult ki az éghajlatváltozás miatt

Világszerte vészhelyzet alakult ki a klímaváltozás miatt, és a kormányok eddigi, elégtelen vállalásai következtében az elviselhetőnél kétszer nagyobb mértékben, 3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az évszázad végéig az iparosodás előtti korszakhoz képest - figyelmeztetett hétfőn az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének főtitkára.

Read More »

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás