Pénzmegvonással fenyegetik az amerikai menedékvárosokat

Jeff Sessions igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormányzat megvonhatja a költségvetési támogatás egy részét az illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó városoktól és szövetségi államoktól.

Sessions miniszter váratlanul megjelent a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szokásos napi sajtóértekezletén, s ott jelentette be, hogy annak a néhány városnak és szövetségi államnak is be kell tartania az érvényben lévő bevándorlási törvényeket, amelyek pillanatnyilag menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak.

A tárcavezető leszögezte: az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók védelmezése nem folytatódhat tovább, s azoknak a városoknak és szövetségi államoknak, amelyek ezt megteszik, számolniuk kell a költségvetési támogatás visszatartásával vagy teljes megvonásával is.

Sessions külön kiemelte Maryland államot, s felszólította az állam vezetőit: ne csináljanak “menedékállamot” Marylandből. Általánosságban azonban az Egyesült Államok valamennyi államához szólt és erőteljesen arra sürgette őket, hogy “körültekintően vegyék figyelembe, milyen károkat okoznak állampolgárainknak azzal, ha nem tartják tiszteletben a bevándorlási törvényeket és gondolják át politikájukat”.

  • Mik azok a “menedékvárosok”?
Az Egyesült Államokban “menedékvárosoknak” nevezik azokat a városokat és településeket, ahol az illegális bevándorlók védelmet élveznek, s a helyi hatóságok például nem engedik, hogy érvényes tartózkodási engedélyek hiánya miatt a szövetségi hatóságok kitoloncolják őket. Mintegy 141 ilyen megyét és 37 várost tartanak számon. Köztük van például New York, Chicagó, Seattle, San Francisco vagy Los Angeles. A Trump-kormányzat azzal érvel, hogy a “menedékvárosok” bizonyítottan bűnözőket is védelmükbe vesznek.

Jeff Sessions hétfőn kiemelte: amikor egyes városok és államok nem hajlandóak érvényt szerezni a törvényeknek, akkor ezzel az amerikai nemzet egészének a biztonságát sodorják veszélybe.

A támogatások megvonása már akkor felháborodást váltott ki a városok körében, mikor Donald Trump január 25-én, az amerikai-mexikói határon megépítendő falról szóló rendeletével egyidejűleg adta ki azt az elnöki rendeletet, amely arról szól, hogy együttműködésre bírja a “menedékvárosok” vezetőit az illegális bevándorlás ellen meghirdetett politikájához. Emiatt aztán többen peres úton támadták meg a rendeletet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás