Az elnöki rendszerrel jönne a halálbüntetés is Törökországba

A török államfő arra számít, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről április 16-án tartandó népszavazás után a parlament a halálbüntetés újbóli bevezetéséről dönt.

Recep Tayyip Erdogan szombati nyilatkozatában kijelentette: úgy véli, hogy a törvényhozás megteszi a szükséges lépést ennek érdekében. Ebben az esetben pedig – mint fogalmazott – habozás nélkül aláírja majd a törvényt.

„A mártírok családjainak, hőseink családjainak nem kell emiatt aggódniuk” – fogalmazott az elnök, azokra a törökökre utalva, akik a július közepén történt puccskísérlet idején szembeszálltak a puccsistákkal és támogatták az államfőt.

Erdogan az elmúlt hetekben már több alkalommal kijelentette, hogy haladéktalanul aláírja a halálbüntetés újbóli bevezetéséről szóló törvényt, ha a parlament elhatározza azt. Minden alkalommal utalt arra is, hogy a törökök túlnyomó többsége ezt követeli.

Kapcsolódó cikkeink:

Törökországban 2014-ben helyezték hatályon kívül a halálbüntetést, mégpedig párhuzamosan a török uniós csatlakozási tárgyalásokkal. Az Európai Unió ugyanakkor többször is jelezte, hogy a halálbüntetés visszaállítása a csatlakozási tárgyalások végét jelentené.

Az országban április 16-án rendeznek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Ennek lényege, hogy megszűnik a miniszterelnöki tisztség és a végrehajtó hatalom feje – teljhatalommal – az államfő, Recep Tayyip Erdogan lesz.

Forrás: MTI/dpa/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »