A franciák egyelőre maradnának az eurózónában

Egy pénteki felmérés szerint a francia emberek közel háromnegyede ellene van az euróövezetből történő kilépésnek és a frankra való visszaállásnak, ami meglehetősen rossz hír Marine Le Pen szélsőjobboldali elnökjelöltnek, aki nagyon is támogatja az úgynevezett „Frexitet”.

Mint az Elabe közvélemény-kutató intézet felméréséből kiderült – mely a Les Echos francia üzleti napilap pénteki számában jelent meg –, a megkérdezettek mintegy 72 százaléka ellenezte a visszatérést a nemzeti valutára, ebből 44 százalék pedig „nagyon ez ellen van”.

Le Pen, aki a tavaszi elnökválasztás egyik esélyesének számít, népszavazásra bocsátaná Franciaország EU-tagságát, mert szerinte meg kell adni az embereknek a lehetőséget a választásra. Továbbá úgy gondolja, hogy az uniós tagság megfosztotta Franciaországot az autonómiájától, beleértve a bevándorlási kérdéseket, valamint a monetáris- és a fiskális politikát. A Nemzeti Front elnöke egyébként arra számít, hogy a Brexit előbb-utóbb „dominó effektushoz” fog vezetni.

  • Nehéz lesz a Frexit kivitelezése
Mivel Nagy-Britanniával ellentétben Franciaországnak írott alkotmánya van – amely kimondja, hogy „a Köztársaság az Európai Unió része” – a „Frexit” kivitelezéséhez alkotmánymódosításra lenne szükség, amely a szakértők szerint elég bonyolult, de nem lehetetlen. Bővebben

A felmérés ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a megkérdezettek 37 százaléka nagyon nem lelkesedik az Európai Unió jelenlegi állapotáért, mondván a társulásnak „több hátránya van, mint előnye”, míg ennek a fordítottját csak 31 százalékuk mondta.

Mint azt korábban megírtuk, a befektetők sem bizakodók az ügyben, ugyanis már legalább negyedük arra számít, hogy valamelyik euróövzeti ország követni fogja a britek példáját a közeljövőben. A kockázati listán Görögország és Olaszország mellet Franciaországot is üdvözölhetjük.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek