A légvédelmi rendszer után ballisztikus rakétát tesztel Irán

Az iráni Forradalmi Gárda sikeres ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre – közölte csütörtökön a Farsz félhivatalos hírügynökség Amir Ali Hadzsizade tábornokra, az iráni elitalakulat rakétaütegének parancsnokára hivatkozva.

A tábornok szerint a múlt héten végrehajtott teszt során egy tengerről indított Hormuz-2 típusú rakéta megsemmisítette 250 kilométer távolságra lévő célpontját.

A Farsz úgy tudja, hogy a Hormuz-2 300 kilométeres távolságon belül nagy pontossággal képes megsemmisíteni vízfelszíni célpontokat. A hírügynökség egyéb részletet nem közölt.

A Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség szintén Hadzsizadére hivatkozva közölte, hogy a Forradalmi Gárda egy „civil célokat szolgáló ballisztikus rakétát” is előkészített, amit azonban az Egyesült Államok fenyegetése miatt nem indítottak el. „Előkészítettünk egy ballisztikus rakétát, amely civil célokat szolgáló műholdat szállít (…) , néhány ember azonban visszaküldte a raktárba, az amerikaiak fenyegetését követően. Ez a viselkedés megalázó” – mondta a tábornok.

A hónap elején Donald Trump amerikai elnök újabb szankciókat hozott olyan jogi és természetes személyek ellen, amelyek támogatják Irán ballisztikusrakéta-programját.

Februárban az iráni sajtó arról számolt be, hogy a Forradalmi Gárda több korszerű rakétát is indított az ország központi, sivatagos térségében tartott hadgyakorlatán.

Korábban írtuk a témában:
Irán hadrendbe állította az orosz légvédelmi rendszert
Irán az oroszokkal gyárt nukleáris fűtőanyagot

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »