Még márciusban megérkeznek Szerbiába az ajándék vadászgépek

Még ebben a hónapban megérkezik Szerbiába az a hat MiG-29-es vadászgép, amelynek megvásárlásáról decemberben Moszkvában tárgyalt a szerb kormányfő az orosz elnökkel.

Belgrád voltaképpen ajándékba kapja Oroszországtól a vadászgépeket, Belgrádnak csak a felújítási költségeket – 185 millió eurót – kell kifizetnie. Aleksandar Vucic kormányfő decemberben a felújítási költségekről szólva kiemelte, hogy ez az összeg csak töredéke annak, amennyibe az új gépek kerülnének, piaci áron ugyanis 600 millió eurót kellene értük fizetni.

A MiG-ek mellett Szerbia 30 darab T-72S típusú harckocsit, valamint 30 darab BRDM-2 típusú harci, páncélozott felderítő járművet is kap Oroszországtól – mindezeken felül a Buk légvédelmi rakétarendszer valamely típusának megvásárlását is tervezi Belgrád.

További részletek

A szerb sajtó értesülései szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan aláírja a gépek Szerbiába szállításáról szóló dokumentumot. A Vecernje Novosti című belgrádi napilap egyenesen azt állítja, hogy a szerződést március 24-én írhatják alá, ami Szerbia számára szimbolikus jelentéssel bírna, a NATO ugyanis 1999-ben ezen a napon kezdte meg 78 napig tartó légicsapás-sorozatát az egykori Jugoszlávia ellen, hogy véget vessen Slobodan Milosevic elnök koszovói erőszakkampányának.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Oroszországtól kapott gépeket Szerbia felújítja, és korszerű, levegő-levegő rakétákkal szereli fel. Szerbia ezen felül a várakozások szerint hamarosan további nyolc MiG-29-est kap Fehéroroszországtól, ám azok a gépek is felújításra szorulnak – ezekkel együtt Belgrádnak összesen 18 MiG vadászgépe lenne.

A szerb hadsereg felszerelését a mai napig az egykori Jugoszláv Néphadsereg fegyverzete teszi ki, amely a szovjet fegyvereken alapul, így az orosz katonai együttműködés voltaképpen a korábbiak folytatásának tekinthető.
Noha Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagságának elnyerésére törekszik, szoros történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, amelyeket nem áll szándékában megszakítani.

Egyes elemzők szerint Oroszország azért ad ilyen jutányosan vadászgépeket Szerbiának, hogy ellensúlyozza a NATO befolyását a Balkánon.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »